2024. március 29. - Auguszta

Tucatnyi párt az EP-választáson

Eddig tizenkét pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) a június 7-ei európai parlamenti választásra.
2009. április 2. csütörtök 18:30 - HírExtra
A testület hétfői ülésén négy, csütörtöki ülésén pedig nyolc párt nyilvántartásba vételéről döntött. A nyilvántartásba vettek között több hasonló nevű szervezet is szerepel, így például két "független kisgazda" és két szociáldemokrata párt.

Eddig - érkezési sorrendben - a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Magyar Republikánus Politikai Párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, az MSZP, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyarországi Kisebbségek Pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szociális Párt, a Fidesz és a KDNP vetette magát nyilvántartásba.

Utóbbi két párt jelezte: közös listát kíván állítani a választáson.

A parlamenti pártok közül az SZDSZ és az MDF csütörtök délutánig nem kérte nyilvántartásba vételét a júniusi EP-választásra.

Egy választási szakértő az OVB döntéseit követően az MTI-nek azt mondta: a nyilvántartásba vétel jelentőségét az adja, hogy az "elvárás" szerint azok a pártok gyűjthetnek ajánlószelvényeket, akik az OVB-nél regisztráltatták magukat.

Az ajánlószelvényeket és az értesítőket a több mint nyolcmillió választópolgárnak április 6-10-ig, hétfő és péntek között kell megkapnia.

A választáson listát állítani szándékozó pártoknak 20 ezer érvényes ajánlást kell összegyűjteniük. A pártoknak a szelvények gyűjtését az adatvédelmi biztosnál is be kell jelenteniük. Törvény tiltja, hogy az ajánlószelvényekről bárki másolatokat készítsen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását