2024. április 20. - Tivadar

Bajnai nem beszél megválasztásáig

Csak parlamenti megválasztását követően beszél kormányának tagjairól Bajnai Gordon, aki kedden nyilatkozott Budapesten újságíróknak.
2009. március 31. kedd 13:08 - HírExtra
A miniszterelnök-jelölt a Parlamentbe érkezőben arra a kérdésre, meg tudja-e erősíteni, hogy megállapodott az MSZP-frakcióval arról, hogy az öt kulcsminisztérium élére ő választja ki a vezetőket és nem pártpolitikust jelöl, azt mondta, később szeretne ezzel kapcsolatban bejelentéseket tenni. Annyit azonban hozzátett, hogy "szigorú" feltételei voltak.

Bajnai Gordon elmondta, azt gondolja, ha megválasztják a Parlamentben, s a szavazás megerősíti a pozícióját, akkor kell majd az új kormánnyal kapcsolatban bejelentéseket tennie.

Az MSZP megyei vezetőinek és a pártvezetésnek a reggel kezdődő megbeszélése dél körül ért véget, a távozók egyike sem kívánt nyilatkozni.

Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, alelnöke kedd reggel azt mondta, Bajnai Gordon kormányfőként öt minisztérium élére külső személyt állítana.
Az MSZP-s politikus arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként kikkel képzeli el az új kormányát, úgy fogalmazott: "alapvetően azt mondta Bajnai Gordon, hogy van olyan öt kulcstárca, ahol mindenféleképpen külső emberrel szeretné feltölteni ezt az öt pozíciót".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását