2024. március 29. - Auguszta

Fontosabb a kormányprogram, mint a miniszterelnök

A megfelelő miniszterelnök-jelölt megtalálásánál fontosabb egy, a jelenlegi gazdasági, bizalmi válsághelyzetből kivezető új kormányprogram kidolgozása - mondta Demszky Gábor főpolgármester hétfőn újságírói kérdésekre reagálva Budapesten.
2009. március 23. hétfő 15:33 - HírExtra
Ehhez a programhoz az SZDSZ azonban legfeljebb csak elvi hozzájárulását adhatja - tette hozzá.

Demszky Gábor megerősítette Fodor Gábor pártelnök korábbi kijelentését, mely szerint a szabad demokraták biztosan nem lépnek újból koalícióra az MSZP-vel.

Hangsúlyozta: a kormányfő jelölésének joga és lehetősége teljes mértékben a szocialisták kezében van. Az "alkalmas személy" megtalálása után ugyanakkor a liberális párt kész a Reformszövetség általuk támogatott programjával megegyező programok kormányon kívüli támogatására - fűzte hozzá a főpolgármester.

Kérdésre válaszolva elmondta: a hivatalba lépő új kormánytól elsősorban "jó együttműködést" és "a régi kormány ígéreteinek beváltását", továbbá a BKV finanszírozási módjának megtalálását, illetve az elkezdett beruházások folytatását várja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását