Belföld

A szocik aláfekszenek a Reformszövetségnek?

Keller László pénzügyi államtitkár szerint az SZDSZ által benyújtott válságkezelő országgyűlési határozati javaslat irányvonalaiban jelentős mértékben megegyezik a kormány elmúlt hetekben bejelentett adó- és kiadáscsökkentő intézkedéseivel.

A kormány képviselője ugyanakkor számos javaslatot szükségtelennek, illetve károsnak nevezett a Reformszövetség elképzeléseit tartalmazó előterjesztés általános vitájában, kedden az Országgyűlésben.

Keller László kiemelte: a gazdasági válság hatásainak enyhítésére hozott intézkedések során el kell kerülni a gazdasági stabilitás ellen ható intézkedéseket.Hangsúlyozta: "a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a megvilágosodás időpontját 2009 márciusára determinálja".

Az államtitkár – az SZDSZ indítványának pontjait sorra véve – kifejtette: a kabinet a foglalkoztatás biztonságának megőrzésére törekszik, így nem ért egyet a Reformszövetség közszférában történő leépítési szándékával, valamint a válság alatt irreálisnak tartja az államadósság évi 2 százalékos csökkentését.

Keller László szerint egyetértés van a kormány és a javaslattevők között az adórendszer foglalkoztatás növelését ösztönző változtatásában, ugyanakkor a javaslat 1.200 milliárd forintos adócsökkentése az átlag feletti béreket növelné, míg az alacsony keresetűeket jelentősen kedvezőtlenebb helyzetbe taszítaná.

A kabinet nem ért egyet továbbá az áfa 4 százalékpontos emelésével, és a bérek felbruttósítását célzó, a nettó jövedelmek átrendeződését eredményező javaslatokkal sem – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette: a kormány korábbi intézkedései miatt szükségtelen követelés a plafontörvény módosítása, valamint az uniós támogatások felgyorsítása.

Keller László a nyitottnak nevezte a kormányt a változtatásokra, ugyanakkor arra kérte az országgyűlési képviselőket, hogy az SZDSZ javaslatainak támogatása helyett a kormány válságenyhítő csomagjához nyújtsanak be módosító indítványokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.