2024. május 29. - Magdolna

Táppénzcsalók pere

A Tolna Megyei Bíróságon kedden újra kezdődött annak a két Győr-Moson-Sopron megyei férfinak a pere, akik hamis igazolással igényeltek közel kétszázmillió forint táppénzt - közölte az MTI-vel a bíróság büntető kollégiumának vezetője.
2009. március 10. kedd 17:40 - HírExtra
Hauszmanné Szőke Rita elmondta: az első rendű vádlott még 2004. július 30-án 193 millió forint táppénzt igényelt a Tolna Megyei Egészségbiztosítási Igazgatóságtól, amelyhez a másodrendű vádlott állított ki hamis munkáltatói igazolást. Pénzhez végül nem jutott hozzá, az igazgatóság feljelentése nyomán eljárás indult az ügyben.

A Tolna Megyei Bíróság 2007. július 9-én a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a két férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében, és egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket - tájékoztatott a büntető kollégium vezetője.

Fellebbezés után a Pécsi Ítélőtábla 2008. február 15-én megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárásra kötelezte a Tolna Megyei Bíróságot - tette hozzá.

Hauszmanné Szőke Rita elmondta: az új eljárás első tárgyalásán a két vádlott nem tett vallomást, az ügyész pedig további tanúk meghallgatását, illetve igazságügyi ideg- és elmeorvosi szakértő meghallgatását indítványozta. A bíróság a bizonyítás kiegészítése miatt április 21-ére napolta a tárgyalást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását