- Manapság minden vonalon – így a színész szakmában is – törnek előre a fiatalok, akár tehetségesek, akár nem. A nagyhatalmú média a 18 és 49 közötti korosztályt kívánja meghódítani elsősorban, tévéműsorokkal, mozifilmekkel, újságokkal, színdarabokkal, eseményekkel, koncertekkel, különféle rendezvényekkel, ez a korosztály az úgynevezett célközönsége még a reklámoknak is. Neked mi a véleményed erről?

- Itt vannak a sarkunkban a fiatalok, akik teljesen természetes módon szeretnék mielőbb kivenni a stafétabotot a kezünkből. Ez rendben is van, sok sikert kívánok nekik hozzá, imádom őket, én magam is hasonló módon csináltam ezt valaha, máskülönben most nem is lennék itt valószínűleg. Amióta elmúltam ötven éves, egyfolytában azt fontolgatom, ideje volna már felhagynom a színészmesterséggel. A legjobb szerintem akkor visszavonulni, amikor még jó formában van az ember mind szellemileg, mind fizikailag, amikor még sikerei vannak, amikor még szereti a közönség, de már kezd fáradni. A közönségnek nem szabad soha csalódást okozni. Természetesen a családdal, barátokkal eltöltött időből nem lehet például kifizetni a villanyszámlát, a gyerekeim tandíjait, de gondolok a jövőre, ezért is szeretnék a „másik lábként” már megvalósított belvárosi éttermemmel is többek foglalkozni lassacskán. Eddig nem szenvedtek a szeretteim semmiben sem hiányt, igyekezni fogok ezután is, hogy ez a jövőben se változzon, de a nagy szakmai tolongásban egyre kevésbé kívánok részt venni.

- Expároddal élő gyerekeid lassan nagykamasszá érnek: Marci 13 illetve Lili 14 évesek. Hogy érzed, milyen irányba halad a velük való kapcsolatod?

- Úgy érzem, egyre jobb apjukká tudok válni az idő előrehaladtával. A két gyerekem egymástól tökéletesen eltérő személyiségjegyeket magában hordozó szuverén egyéniség. Lili igazi magamutogató, bohócos alkat, Marci pedig egy rendkívül szemérmes, inkább a háttérből figyelő fiú. Amikor még egészen kicsi volt, úgy hívtam őt, hogy „ügyvéd úr”. Egyiküknél sem lehet most még tudni, igazándiból mi felé orientálódnának, hiszen koruknak megfelelően hetente változtatják véleményüket későbbi pályaválasztásukkal kapcsolatosan, de ez most még így is van rendjén. Az lesz belőlük, amit szeretnének, én sosem fogom őket terelgetni semmilyen pálya, szakma felé, sőt, kifejezetten kerülöm az ilyen témájú beszélgetéseket velük. Ezt most és itt szentül megígérhetem, ebben a kérdésben nem akarom őket befolyásolni.

- Mivel csaknem születésüktől fogva ismerem Lilit és Marcit, saját tapasztalatból emlékszem rá, hogy Lili pici korától fogva imád színészkedni, mórikálni magát, szerepelni, központi figura lenni. Mit szólnál hozzá, ha egy nap – akár a hátad mögött – beadná a jelentkezését a Színművészetire?

- Infarktust kapnék konkrétan, ott helyben belehalnék! Megkérnék egy-két ott „szolgálatot teljesítő” kollégát, hogy páros lábbal rúgják ki legyenek szívesek, még ha a második Blaha Lujzát is látnák benne. Nincs értelme ma már erre a pályára lépni, ezt bizton állíthatom.

- Jó testvérek?

- Nincs egy perc, amit ne egymással töltenének, szinte összenőttek – egy év a korkülönbség köztük, de napra, percre és órára ugyanakkor születtek!! -, nagyon ragaszkodnak egymás társaságához. Egy igazán magas oktatási színvonalú – angol szakirányú - iskolába járnak kezdettől. Ami engem bosszant, hogy ma már a gyerekek nem olyanok, mint az én időmben voltak. Ahogy mi kiléptünk a suli kapuján, abban a percben mentünk a Jászai Mari térre vagy a Szent István parkba focizni, hülyülni, a mai gyerekek pedig ki sem látszanak a szakkörökből, különórákból, sporttevékenységekből. Ezzel az én Lilim és Marcim sincs másként persze. Még azt is állítanám, hogy többet „dolgoznak”, mint a felnőttek többsége, annyi teher hárul rájuk. Ezt én a magam részéről – hozzátéve természetesen, hogy én egy rettentő konzervatív ember vagyok –óriási baromságnak tartom! Az a fajta iskolarendszer, ami nálunk működik, semmi másra nem alkalmas, mint hogy egyszerűen elvegye a kölyköktől a gyerekkorukat.

- Amikor Te gyerek voltál, viszont még közel sem volt annyi figyelmet lekötő – elsősorban technikai – csoda és látnivaló, mint manapság: számítógép, cd, dvd, mp3, százcsatornás televízió, multiplex mozi, satöbbi, satöbbi…

- Ezt én is tudom, és azt is, hogy sok minden el tudja bűvölni őket, csak túl soknak tartom. A gyerek az gyerek, akárhányat is írunk, legalábbis így kellene ennek lennie. Kizárólag attól vagyok komolyan és őszintén boldog, hogy 18 éves korukra folyékonyan fognak angolul beszélni, meglesz a felsőfokú nyelvvizsgájuk, amivel azután bárhol a világban tudnak érvényesülni majd. Nekem annak idején az édesanyjuk felé ez volt az egyetlen kérésem, az angol nyelvokatatás, ugyanis az konkrétan nem érdekel, tudják-e majd a srácaim, melyik állat a páros ujjú patás, a tehén vagy a bika, de az angolt azt nyomni kell. Szerencsére mindkettő máris remekül bírja ezt a szép idegen nyelvet, Lili pedig a többi tantárgyban is kiemelkedően teljesít első perctől fogva, igazi klasszikus eminens tanuló.

- Valaha nem váltál az iskolarendszer díszévé, számtalan balhéd volt a suliban, általános iskolában és gimnáziumban egyaránt. Most, így ötven feletti meglett felnőttként tudsz mégis valamit segíteni a gyerekeidnek bármiben, azon túl hogy permanensen imádod őket?

- Egy olyan ember, aki a saját életében sem következetes, attól mit lehetne elvárni? Hatezer éve abba akarom hagyni a szakmát, aztán jön egy újabb felkérés filmre, darabra egy-egy jó főszerepben és megint igent mondok, megint elcsábulok miközben ott állok a tapsban, a reflektorfényben, holott egy ideje minden évben elhatározom: elég és ne tovább. Aztán hirtelen ott találom magam újra egy újabb produkció kellős közepén…. Egyszóval nem volna okos dolog tőlem, ha én osztogatnék nekik tanácsokat, legalábbis egyelőre még nem. Úgy érzem, az én időm még várat magára, már ami az apaság beteljesedését illeti, szerintem gimnazista koruk delelőjén fog eljönni az a korszak, amikor egyenrangú partnerei lehetünk egymásnak mi hárman. Amikor ők a felnőtté válás útjára lépnek, akkor tudok majd igazán kiteljesedni édesapaként, szülőként. Már előre élvezem, hogy fogom elhajtani bottal Lili mellől a körülötte vizslató fiúkat, Marcival viszont nem verseket fogunk együtt elemezni, hanem azokat a kislányokat, akiket elhoz bemutatni…