Belföld
Itt a legostobább magyar képviselő!
Megérkezett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) feljelentése a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra - tájékoztatta pénteken Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőrség szóvivője az MTI-t.
A szervezet azért tett feljelentést, mert szerintük a rajkai önkormányzati független képviselő, Kiss Attila arra buzdította képviselőtársait, hogy támadják meg a Kossuth utcai zsinagógát.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai értékelik a feljelentésben szereplő adatokat, valamint konzultálnak a megyei ügyészséggel, hogy a képviselő kijelentéséről a sajtóban megjelentek értékelhetők-e büntetőjogilag – közölte a szóvivő.
A Mazsihisz szerint a képviselő magatartása túlment a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságán. Közvetlenül sérti, veszélyezteti bizonyos népcsoport emberi méltóságát. Gyűlöletkeltő magatartás, és ezáltal közösség elleni izgatás valósult meg.
Kiss Attila csütörtökön az MTI-nek azt mondta, hogy "szót tévesztett", amikor a Kossuth utcai zsinagóga elleni kapás-kaszás támadásra szólított fel, mivel a szerinte a köznyelvben a Parlamentre utaló "Kossuth téri zsinagógát" akart mondani. A képviselő közölte, hogy semmi baja a zsinagógákkal, arról pedig utólag értesült, hogy Győrben és Mosonmagyaróváron is éppen a Kossuth utcában van a zsinagóga.