Belföld

Borsod segít be az egri egészségügynek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház saját keretéből hetente 80 órányi járóbeteg-szakellátást ad Egernek - a jobboldali többségű egri és a fideszes vezetésű Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat erről kötött társulási megállapodást. Az MSZP borsodi köz

Habis László, Eger polgármestere az MTI-nek azt mondta: az együttműködésre azért volt szükség, mert a szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés az egri önkormányzat ajánlata ellenére nem a városnak, hanem pályázat alapján a HospInvest Zrt.-nek adta át az egri kórház üzemeltetését. A polgármester ugyanakkor cáfolta, hogy bármilyen politikai tartalma volna a tervezett megegyezésnek.

Mint elmondta: a tervek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház heti 80 órában szolgáltatna az Egerben élőknek nefrológiai, idegsebészeti, neurológiai és kardiológiai szakellátást. Utóbbi szakrendelés beindítása annál is inkább szükséges, mert a népegészségügyi szolgálat az Egerben hiányzó feltételek miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház hatáskörébe utalta a Heves megyei betegek kardiológiai ellátását. Úgy vélte, hogy a heti 80 óra semmiképpen nem von jelentős számú beteget az egri kórháztól, ahol heti 3 ezer órában látják el a járó betegeket. Tudomása szerint ez az érték a miskolci kórház esetében 6 ezer óra – mondta.

Közlése szerint a megállapodás előkészítése során felvetődött annak a lehetősége is, hogy a jövőben az Egerhez közeli dél-borsodi települések lakói is igénybe vehetnék az új szakellátásokat. Mindehhez az épületet Eger városa, a felszerelést a miskolci kórház biztosítja majd, az orvosok és a szakápolók pedig egriek lesznek – ismertette az elképzeléseket Habis László.

Az MTI kérdésére válaszolva megerősítette, hogy olyan orvosokat és asszisztenseket alkalmaznak majd, akik korábban az egri kórházban dolgoztak, ám nem írták alá a HospInvest által felkínált munkaszerződéseket.
A megállapodást még az egri képviselő-testületnek jóvá kell hagynia – mondta Habis László.

A HospInvest Zrt. egyébként 2008. november 1-je óta működteti az egri kórházat és a hozzá tartozó szakrendelőt. Kormos Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerdai miskolci sajtótájékoztatóján ugyanakkor úgy vélekedett: politikai, nem pedig egészségügyi indíttatású döntés született a megyei közgyűlésen azáltal, hogy a megyei kórház az OEP-finanszírozású járóbeteg-ellátási keretéből hetente nyolcvan órát átad Egernek, miközben Borsodban legalább háromszor ennyi hiányzik.

"Politikai gesztus" született a borsodi betegek kontójára – fogalmazott Kormos Dénes. Megítélése szerint bár az önkormányzatok természetesen köthetnek megállapodást feladatellátásra, de ez itt és most azt jelenti, hogy heti nyolcvan óra szakorvosi ellátást a borsodi kórház átad Egernek, "magyarán Borsodban ennyivel csökken a szakorvosi ellátás". Ezt a feladatot a megyei kórház nem a megye területén, hanem Egerben látja el, nem borsodi, hanem egri beteget kezelnek – tette hozzá.

Kormos Dénes azt is elmondta: tudomása szerint a Heves Megyei Markoth Ferenc Kórházban az ilyen típusú járóbeteg-szakellátás biztosított. Az MSZP-s politikus szerint nem föltétlenül helytálló, hogy a dél-borsodi járó betegek a számukra sokkal közelibb Egerbe mehetnek, és nem kell Miskolcra utazniuk, ugyanis Mezőkövesden is van rendelőintézet, a kezelést ott is igénybe vehetnék, miként az Egerhez szintén közeli észak-borsodi Ózdon.

"Az ellátás áttelepítése nem indokolt, ez politikai gesztus", egyértelműen rontja a megyében élők egészségügyi ellátását – szögezte le.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.