2024. május 11. - Ferenc

Gyurcsány ránk borítja a reformos lavórt

A kormány arra készül, hogy átfogó változásokat, az elmúlt évtizedekben soha nem tapasztalt reformokat indít útjára - mondta Gyurcsány Ferenc a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tisztújító közgyűlése kezdetén elhangzott beszédében szerdán, Budapesten
2009. február 11. szerda 16:37 - Hírextra
A kormányfő hangsúlyozta, hogy az emberek világos terveket és határozott cselekvést várnak az önkormányzatok vezetőitől és a kormánytól. Hozzátette: nekik erőt és biztatást kell adniuk mindenkinek ahhoz, hogy merjen részt venni a közös vállalkozásban. A kormányfő úgy fogalmazott: amiben változtatni kell, abban merjenek változni, amihez pedig - például az értékeikhez - kitartóan ragaszkodni kell, ahhoz merjenek ragaszkodni.

Azt mondta: sokan félnek a változástól, ezért szükség van olyan vezetőkre, akik átérzik az emberi bizonytalanságnak ezt a nehéz, személyes terhét. A miniszterelnök szerint olyan vezetők kellenek, akik értik, hogyan működik az ember, és azok a közösségek, amelyekben a polgárok élnek. Igazi vezetőkre szabott feladatnak nevezte, hogy akkor is merjenek vezetni, amikor növekednek az akadályok.

A miniszterelnök szerint túl sokszor esett Magyarország abba a hibába, hogy azt hitte, a változások megállíthatóak a határoknál, és későn jött rá, hogy a számla nagyobb lett annál, mintha már az elején vállalta volna a változásokat.

Gyurcsány Ferenc közölte: 2006 óta a magyar baloldal, "Magyarország egyetlen reformorientált, modernista, hazafias tömegpártja" mást sem tesz, mint megpróbálja az országot ráébreszteni arra, hogy változások sorozatára van szükség.

A kormányfő véleménye szerint egy pártnak nem abból kell erőt gyűjtenie, hogy lebeszéli nemzetét a cselekvésről, hanem abból, hogy összegyűjti a változtatni tudó sokaságot. Úgy fogalmazott: a magyar baloldal ennek a hazafias modernizációnak a legfontosabb ereje. Vannak, akik viszont semmi mást nem csinálnak, csak nyugalmas változatlanságot ígérnek egy tétlen országban - fűzte hozzá.

A kormányfő azt mondta, hogy a 2006-2008-as időszaknak jó néhány tanulsága van, például az, hogy csak olyan politika folytatható, amely tud változtatni, és ebbe értő módon be kell vonni sokmillió embert.

Olyan országot kell teremteni, ahol mindenkinek azon jár az esze, hogy lehetne még többet létrehozni, jobban dolgozni - mondta. Véleménye szerint ehhez meg kell változtatni az adórendszert, de ez csak egy elem a sok közül.

A kormányfő szerint, ha egy ország segélyekben és támogatásokban látja a jövőjét, abból szegény ország lesz. A segélyezetteket támogatni kell abban, hogy visszataláljanak a munka világába. Ezért a szociális rendszer egészének a mainál célzottabbnak kell lennie. El kell érni, hogy jobban megérje dolgozni, mint a segélyt felvenni. Vannak akik akkor sem tudnának dolgozni, ha lenne munkájuk: őket méltósággal kell eltartani, mert a szegények nem lehetnek Magyarország bűnbakjai - mondta Gyurcsány Ferenc.

Az önkormányzatok átalakítása kapcsán azt mondta: meg kell nézni, hogyan lehet a mainál jobban és hatékonyabban elvégezni az önkormányzatokhoz kapcsoló feladatokat. Mint mondta, nem biztos, hogy Budapesten például szükség van 66 közgyűlési tagra; nem csorbítaná a fővárosiak jogait, ha kevesebben végzik el ezt a munkát. Hozzátette: azt sem gondolja, hogy az önkormányzatok megyei közgyűléseiben negyven embernek kell ülnie.

A közbiztonságról szólva közölte: a szerdai kormányülésen meghallgatták Bencze József országos rendőrfőkapitányt, aki elmondta, hogy a statisztikák alapján a tíz évvel korábbihoz képest negyven százalékkal csökkent az emberölések, és hatvan százalékkal az autólopások száma.
Egy olyan, az országot megrázó emberölés után azonban, mint amilyen a veszprémi volt, ez a statisztikajavulás nem számít - tette hozzá. Közölte: olyan országot szeretne, amelyben nem a polgárok félnek, hanem a bűnelkövetők félnek a törvény erejével fellépő rendőrök ellen.

A kormányfő ezért azt kérte a főkapitánytól, hogy pontosan határozza meg azokat a térségeket és településeket, ahol úgy látja, jelentős gond van a mindennapok nyugalmával. Ezt követően, az érintett megyei főkapitánnyal együtt mondja el, hogy az adott településeken konkrétan milyen lépéseket tesznek.

Leszögezte: a rendőrség megbecsülését növelni kell, és a testületet nem szabad politikai támadásoknak kitenni, hogy a törvénytisztelő polgár támaszt lásson a rendőrségben. Bűnbakot gyártani gyáva dolog, de könnyebb mint rendet tenni - mondta a kormányfő. Véleménye szerint nehezebb, de célravezetőbb, ha bűnbakgyártás helyett biztosítják a nyugalom megerősödésének feltételeit.

Az erőszakos bűnelkövetőkkel szemben nulla tolerancia van - jelentette ki a miniszterelnök, aki arra kérte Draskovics Tibor igazságügy-minisztert, hogy üljön le az ügyészség, a bíróságok és a rendőrség vezetőivel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását