2024. május 10. - Ármin, Pálma

Japán szupervonatok

A több mint négy évtizede működő japán Sinkanzen-szupervonatok mindig is kitűntek futurista esztétikájukkal. A legújabb modellt 2011-től állítják forgalomba, rá két évre pedig már 320 kilométeres sebességgel száguld majd.
2009. február 7. szombat 10:22 - Hírextra
A Sinkanzen-hálózaton 1964 óta közlekedő szupervonat egyik első modelljét 44 év után vonták ki a forgalomból.

Amikor Japánban rendszerbe állították ezeket a szerelvényeket, az Egyesült Királyságban még részben gőzmozdonyok alkották a vasúttársaság flottáját. Az alumíniumborítású újabb modellekkel ellentétben a sinkanzen O-sorozat sorozat acélból készült, így az esővíz "munkája" könnyebben meglátszik rajta, jobban hajlamos a korrodálódásra.

Karbantartása és felújítása több energiát és költséget igényel, így gazdaságosabbnak tűnik, ha nyugdíjazzák. A japán motorvonat pályafutása során annyi kilométert tett meg, ami megfelel 30 ezer földkörüli utazásnak - olvasható az oriens.hu honlapon

Halálos balesetet soha nem okozott, késése átlagosan fél percnél kevesebb volt. Az E5-ös sorozat új vonatja hangsúlyos orr-részt kap, külseje pedig zöldben, rózsaszínben és fehérben pompázik majd.

Az új expresszmodell a sebesség és a jövő megidézésére törekszik. A vagonok belsejét tágasra és lágy színűre tervezték, hogy az utasok kellemesen érezzék magukat. Az örökzöld fák jelképeként a vonat felső fele zöld lesz, vízszintes rózsaszín vonal húzódik majd mind a tíz szerelvény oldalának közepén, az alsó részük pedig, a felhőkhöz hasonlóan fehér lesz.

Ez a modell - miután meghosszabbították az egyik sinkanzenvonalat - olyan szakaszon jár majd, amely összeköti a fővárost az északra fekvő Aomori városával. Eddig a két város között nem volt közvetlen vasútvonal. Az első próbajáratok jövő év júliusában indulnak, de utasokat majd csak 2011 tavaszától szállít.

A vonat eleinte óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedik, de
2013 márciusától óránként 320 kilométeres sebességgel szállítja majd utasait, és ez lesz Japán leggyorsabb szárazföldi tömegközlekedési eszköze.

A Japán Vasúttársaság úgy tervezi, hogy a 2015-ös pénzügyi év végére 59 új típusú szerelvényből álló flottával rendelkezik majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását