2024. május 6. - Ivett, Frida

Hihetetlen! Győzike nem bír magával!

Betársult egy zenekarba, és egészen más irányú tehetségét is megcsillogtatja. A Cool Live műsorában Győzike elmondta: most, hogy befejeződött a Gáspár család valóságshowjának kilencedik évadja, új elfoglaltságok után nézett.
2009. január 17. szombat 12:55 - Hírextra
Bevallása szerint immáron három hete "nyugdíjasként" tengeti mindennapjait, csupán a gyerekeket viszi és hozza az iskolába ezért úgy döntött, új kihívást keres: betársult a Pesti fiúk névre hallgató formációba, akiknek többek között az "Accalari Bomba" című slágert is köszönhetjük.

- Voltak már fellépéseink együtt, és közös lemezt is tervezünk.

Győzi a mikrofont fogja bűvölni Marika mellett, a dalokat azonban továbbra is az énekesnő párja, András szerzi majd.

Nem ez az egyetlen újdonság a showman életében, felreppent a hír ugyanis, hogy a Győzike divattervezőnek áll, vendégünk ezügyben is tisztázta a részleteket.
Kiderült, szó sincs arról, hogy divatdiktátori törekvései lennének.

- Ez egyfajta hobbi nálam. Vannak ötleteim, és ha jön az ihlet, akkor nekifogok az alkotásnak, de nem tervezem, hogy betörök a piacra a műveimmel. Saját magamat szórakoztatom ezzel - árulta el, ám kiderült, új zenészkollégái nem feltétlenül zárkóznának el az elől, hogy új újdonsült énekesük változtasson a színpadi megjelenésükön.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását