Kultúra

VilágVeleje

A kortárs könnyűzene áll a budapesti Gödör Klubban csütörtökön kezdődő tizedik VilágVeleje Fesztivál középpontjában, de emellett más művészeti ágakkal is ismerkedhetnek a látogatók. Megrendezik például a Fiatal Művészek Kiállítását, ahol fotóművészek, gra

A szervezők tájékoztatása szerint a január 15. és 18. között tartandó jubileumi VilágVeleje Fesztiválon színházi előadásokat, performanszokat is tartanak, valamint levetítik a tavaly elhunyt Dénes József "Dönci" családjának megsegítésére létrejött fesztivál legjobb koncertfelvételeit. A fellépők névsorát a tavalyi sikeres koncertzenekarokból és színházi előadásokból válogatták össze a szervezők.

A fesztivál nyitónapján az underground-alterock vonulatot képviselők színe-java vonul fel, a sort az elmúlt években kiugró népszerűségnek örvendő Csókolom kezdi. A Balaton zenekar a VilágVeleje Fesztiválra vadonatúj dalokkal készül, a Kiscsillag pedig elő-lemezbemutatót tart. A reggelig tartó táncról Vida Tóni Tordas Rádió Partyja gondoskodik. Csütörtökön láthatják a nézők a Lábán Rudolf-díjas Pataky Klári Basta Cosí! címet viselő táncelőadását is, amely a változtatás és a változás nehézségeiről szól.

A második napon, pénteken a lendületes rockzenét játszó Kelet-Nyugat kezd, majd Takáts Eszter és a Gumizsuzsi játszik – saját meghatározásuk szerint – elektrik hippi revüt. Utánuk következik a Pál Utcai Fiúk, majd a szentendrei Sajnos Batár keserédes zenéjére lehet bulizni napkeltéig. A pénteki táncos programban az ugyancsak Lábán Rudolf-díjas Frenák Pál Mennono című koreográfiáját adja elő társulata.

A VilágVeleje fesztivál harmadik napján, szombaton az elektronikus tánczenéké lesz a főszerep: fellép a Beat Dis, a The Carbonfools, a colorStar is elő-lemezbemutatót tart, majd DJ Onoff és Curtis táncoltatja a szórakozókat hajnalig. Emellett szerepel a programban a Góbi Rita Társulat Kibábozódás című tánc performansza is.

A záró napon, vasárnap a Budapesti Zsidó Színház tavaly nagy sikerrel játszott Gecy című előadásával indul a program, majd a reggae és a hip-hop szerelmeseinek zenéi következnek. Szerepel a Ludditák, az Irie Maffia, a fesztivál záró zenekara a Knotty Headz lesz.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.