Kultúra

Örömtánc

Testi-lelki-szellemi utazás címmel tartja első idei Öröm-Tánc napját a Mozgás-Tér Alkotóközösség a Hagyományok Házában, január 17-én - közölte Tóth Melinda, az intézmény pr-munkatársa.

A nemrég felújított Budai Vigadóban a Mozgás-Tér Alkotóközösség programjában nemcsak néptánccal, hanem társastánccal is várják az érdeklődőket, mivel a közösségnek a három néptáncoson – Magyarné Tóth Andreán, Borbély Beatrixon és Ónodi Bélán – kívül Ragoncza Imre társastáncmester is tagja. Szilágyi Edit pedig pszichopedagógusként vesz részt a munkában.

Valamennyien hisznek a tánc, a művészet gyógyító erejében. Mint Magyarné Tóth Andrea elmondta az MTI-nek, első ötletük az volt, hogy az ötvenes korosztály számára teremtsenek a mozgásra lehetőséget. Ám bebizonyosodott, hogy a fiatalabb korosztálybeliek és családok is érdeklődnek az egész napos program iránt, amelynek keretében önismereti, pszichológiai kérdések is előkerülnek.

Úgy gondolják, az embereknek szükségük van vitalitásuk, személyiségük megmutatására, a hétköznapok gondjainak és feszültségeinek feloldására. Több éves tapasztalatuk szerint sokaknak sikerült ezeknek az összejöveteleknek a segítségével a rossz kedélyállapotból kilábalni – fűzte hozzá Magyarné Tóth Andrea.
A délelőtt tíztől délután hatig tartó programba bármikor be lehet kapcsolódni. A Mozgás-Tér Alkotóközösség rendezvényét követően pedig este hétkor a Dúdoltam én… című sorozatban Berecz András mesemondó, énekes fellépésére várják a Hagyományok Házába a közönséget.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.