2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ezrek a jégen, pedig nem még kéne...

Több ezren korcsolyáztak szombaton a Velencei-tavon; bár két jégpályát is kijelöltek erre a célra, az MTI tudósítójának tapasztalata szerint sokan nem ott, hanem a tó más részein szálltak jégre.
2009. január 10. szombat 22:36 - Hírextra

Egy névtelen bejelentő szerint délután baleset is történt Velencén, a telefonáló azzal riasztotta a mentőket, hogy több fiatal alatt beszakadt a jég, majd pár perc múlva ismét jelentkezett, azzal, hogy a pórul jártak kimásztak és elszaladtak.


Akkor azonban már útnak indultak a mentők, a katasztrófavédelem szakemberei és a rendőrök is. A helyszínen azonban sem a jégbe szakadtakat, sem a telefonálót nem találták meg, így a katasztrófavédelem és a rendőrség sem tudta megerősíteni, hogy valóban történt baleset.


A kijelölt jégpályákon - az agárdi Pop strandon és a velencei déli kanyarban egyébként 13 centiméter vastag, tükörsima, sportolásra alkalmas és biztonságos a jég. Mindkét helyen zene, Agárdon fűtött melegedő, fakutyakölcsönző és büfé is várta - és várja vasárnap is - a tó téli vendégeit.


Fontos, hogy a korcsolyázók a kijelölt jégpályákon sportoljanak csak, mivel nem egyenletes a tavon a jég vastagsága - hangsúlyozta az MTI érdeklődésére a tófelügyelő.


Falusy Ferenc tájékoztatása szerint az északi parton egyáltalán nem lehet és szabad korcsolyázni.
A nádasok mentén ugyanis vékony a jég, egyes helyeken - például a pákozdi Szúnyog-szigetnél - pedig rendszeresen "kifürdik" a madarak. A testük melegétől felolvadt jégréteg gyorsan behártyásodik ugyan, de az 1-2 centi vastag réteg beszakad a korcsolyázók alatt, és végzetes lehet a fagyos "fürdés" a 2 fokos vízben.


Gárdonyban és a velencei Ifi strandnál azokon a területeken, ahol termálvíz folyik a tóba, még "hullámzik"a tó, vagy csak nagyon vékony jég borítja - erre a veszélyre táblák hívják fel a figyelmet.
Mivel a kemény hidegben naponta átlagosan fél centimétert hízik a jég, több helyen - a Velencefürdőnél,az északi kanyarban, a gárdonyi nagy tisztásnál és a Hosszú tisztáson - rianások törik meg a jégpáncélt, azokba ugyancsak veszélyes "belefutni".


A Velencei-tavon egyébként tilos a lékhorgászat, szürkület után pedig senki nem tartózkodhat a jégen.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását