2024. április 20. - Tivadar

Számítógép vakoknak

A vakok is tudják használni ezentúl a Microsoft Windows Vista operációs rendszert vagy a Microsoft Office 2007 irodai szoftvercsomagot a Jaws for Windows 9.0 képernyőolvasó szoftver segítségével, amelynek magyar verzióját az Informatika a látássérültekért
2009. január 9. péntek 15:33 - Hírextra
Ma már számos olyan eszköz, program és szoftver létezik, amelynek segítségével a különböző mértékű látássérüléssel élő emberek is használni tudják a számítógépes alkalmazásokat és az internetet. Ilyen például a képernyőolvasó szoftver, amely felolvassa a leütött billentyűket, visszaolvassa a képernyőn megjelenő üzeneteket.

Az Informatika a látássérültekért Alapítvány körülbelül 5-6 éve foglalkozik azzal, hogy vakok számára honosít speciális szoftvereket. "2002-ben honosítottuk a Jaws for Windows 4.02 szoftvert, majd ezt követte a program 5.10-es és 6.20-as változata. Ezután két évig nem tudtunk újabb verziót honosítani, így mostanra az amerikai gyártó már a 9.0-ás verzióig haladt előre. Ez utóbbinak a honosítását végeztük el az elmúlt év második felében" - mondta Szuhaj Mihály, az Informatika a látássérültekért Alapítvány elnöke az MTI-nek.

A Jaws for Windows 9.0 honosítása azért volt indokolt, mert az újabb szoftveralkalmazásokat a régi képernyőolvasó program már nem, vagy alig tudta kezelni.

A Jaws for Windows 9.0 képernyőolvasó szoftver azonban lehetővé teszi, hogy a vakok is használják a Microsoft Windows Vista operációs rendszert és a Microsoft Office 2007 irodai szoftvercsomagot, sőt most először válik számukra elérhetővé a Firefox internetböngésző program.

Szuhaj Mihály szerint a számítógép nemcsak tanulási, hobbi vagy munkaeszköz egy látássérült számára. Ennél sokkal több: a rehabilitáció eszköze. Egy olyan eszköz, amely vissza tudja hozni a vak embert a többségi társadalomba.

Az is fontos, hogy nem alakul ki digitális szakadék a többségi társadalom és a vakok között azáltal, hogy a látássérültek nem tudják igénybe venni ugyanazokat az informatikai lehetőségeket, amelyeket ép társaik - tette hozzá Szuhaj Mihály.

Az alapítvány a Jaws for Windows 9.0 képernyőolvasó szoftver demóváltozatát honlapján - http://www.infoalap.hu/ - elérhetővé tette, amely korlátozott - negyven perc - időn át teszi használhatóvá a programot. Újabb 40 perces időkerethez a számítógép újraindításával lehet ismét hozzájutni.

A szoftvert az Informatika a látássérültekért Alapítvány forgalmazza. Mivel több százezer forintba kerül, az alapítvány azon dolgozik, hogy vak magánszemélyeknek adományozás útján térítésmentesen tegye elérhetővé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását