2024. május 6. - Ivett, Frida

Veszélyben az alapjogok?

Hatvan évvel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása után a klasszikus alapjogok - a véleménynyilvánítás joga, a lelkiismereti és vallásszabadság, a gyülekezési jog - veszélyben vannak - mondta az MTI-nek adott interjújában az Alkotmánybírósá
2008. december 30. kedd 10:30 - Hírextra
Paczolay Péter a nemzetközi környezet változásával indokolta véleményét. Mint mondta: a terrorizmus elleni háborúval él együtt sok állam, és ez felveti az alapjogok védelmének egyik alapkérdését, a biztonság és a szabadság dilemmáját, amelyen ötszáz éve gondolkodik a politikai filozófia és az alkotmányelmélet.

Az a hivatkozás, hogy a szabadságnak addig van értelme, amíg biztonságban élhet az ember, az alapjogok korlátozását eredményezte az elmúlt években nemzetközi egyezményekben, egyes vezető nagyhatalmak esetében is - vélekedett az Alkotmánybíróság elnöke. Hozzátette: mindez megjelenik nemzetközi bíróságok és az egyes országok gyakorlatában is.

"Úgy gondolom, egy alkotmánybíróságnak a feladata az, hogy a szabadságot védje, és keresse azokat a módozatokat, ahogy a szabadságot meg lehet védeni, és a biztonság szempontja is érvényesül" - mondta. Felidézte: az amerikai legfelsőbb bíróság is kimondta idén a guantánamói foglyokkal kapcsolatos döntésében, hogy a szabadság és a biztonság egy szabad társadalomban összekapcsolható.

Paczolay Péter szerint új dimenziót jelentenek az alapjogok értelmezésénél azok a jogok, amelyek az elesettek, a szegények, a szenvedők helyzetét kívánják javítani. Példaként említette a gyermekek jogainak védelmét, a rabszolgamunka visszaszorítását, a népirtással szembeni fellépést. Úgy fogalmazott: az alapjogvédelem feladata korunkban az, hogy az egyén jogain keresztül az emberi szenvedést csökkentse, minimalizálja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását