2024. május 6. - Ivett, Frida

Nincs kisebbségi kormány

Gyurcsány Ferenc szerint nincs kisebbségi kormány, hiszen ma Magyarországot egypárti, szocialista kabinet irányítja; erről miniszterelnök a Stop.hu internetes portálnak adott interjúban beszélt karácsony első napján.
2008. december 25. csütörtök 17:08 - Hírextra
Egypárti, szocialista kabinet irányítja az országot, amely meggyőző többséggel, a májusi koalíciós szakítás óta 44 törvényt vitt át az országgyűlésen - hangsúlyozta a kormányfő egy kérdésre válaszolva. Szavai alátámasztásaképpen arra emlékeztetett, hogy többen fogadták el a jövő évi büdzsét, mint tavaly, vagy mint amikor a Fidesz kormányzott.
Mi ez, ha nem stabil többség? - tette fel a kérdést.

A jövő évi legfontosabb feladatként Gyurcsány Ferenc a munkahelyek megőrzését jelölte meg, valamint azt, hogy minden erejükkel azokat segítsék, akiknek ez nem sikerül.
Arra a kérdésre, hogy mi volt az idén a legnehezebb a politikában, azt mondta: a népszavazás éjszakája és az utána következő két hónap.

A kormányfő úgy vélekedett, az idei feladatok közül legjobban a válság kezelése sikerült. Mint mondta, büszke arra, hogy a hazai és nemzetközi elemzők szerint is jól kezelték eddig a válságot, miközben országszerte komoly fejlesztések is elindultak.

A miniszterelnök annak kapcsán, hogy miben változott legjobban a véleménye idén, arról beszélt: meg kell értetnie az országgal a változtatások elkerülhetetlenségét. "Nem elég, ha mi néhányan úgy gondoljuk, jöjjenek a reformok" - jegyezte meg, majd hozzátette: előbb a társadalmi támogatottság megszerzésére van szükség, aztán jöhet a parlamenti munka és döntés. Közölte: ebben volt a legtöbb konfliktusa is tanácsadóival, kollégáival, ám a viták végén valamennyien erre a következtetésre jutottak.

Karácsonyi és szilveszteri programjáról Gyurcsány Ferenc azt mondta: szűk családi körben, egy ausztriai faházban töltik az ünnepet. Én főzöm az ünnepi ebédet és vacsorát - válaszolta egy kérdésre a kormányfő, aki azt is elárulta, hogy a mákos beiglit jobban szereti, mint a diósat. Hozzátette: még szilveszterkor is Ausztriában lesznek, és megpróbálják "síléccel legyőzni a hegyet".

A kormányfő a 2009-es évre az egész országnak azt kívánta, hogy a válság idején is őrizzék meg hitüket, legyenek megértők egymás iránt, mert a válság hatásait senki sem kerülheti el. Sok munkával, összefogással, párbeszéddel azonban túljutunk majd ezen az időszakon - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását