2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nem találtak hibát az eltiltott patológusnál

A belső vizsgálat a Magyarországon végzett munkáiban nem talált hibát annál a szegedi patológusnál, akit az Egyesült Királyságban téves diagnózisai miatt eltiltottak szakmája művelésétől - jelentette be Mikó Tivadar professzor kedden a csongrádi megyeszék
2008. december 23. kedd 15:05 - Hírextra
Az ellenőrzést a General Medical Council által elrendelt vizsgálattal azonos elvek szerint végezték, és az ügyben érintett patológus valamennyi, hazatérése óta kiadott kórszövettani és citológiai leletét áttekintették - mondta sajtótájékoztatóján a Szegedi Tudományegyetem patológiai intézetének vezetője.

Hozzátette: a vizsgálat során 1.112 korszövettani és 329 citológiai leletet auditáltak.
Ezek között mindössze egyetlen téves értékelést találtak, ezért az intézet azonnal felvette a kapcsolatot a beteg kezelőorvosával, és kezdeményezte a páciens ismételt vizsgálatát. Az utóvizsgálatot elvégző egyetemi tanár azonban nem észlelt a betegnél olyan további elváltozást, amely beavatkozást vagy újbóli mintavételt indokolt volna - tudatta a professzor.

A szegedi orvos 2007-ben, február közepétől öt hónapon át dolgozott a walesi Prince Philip Kórházban. Munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg. Távozása után indult vizsgálat ellene, amely szeptemberben fejeződött be. A brit orvosi regisztert vezető szervezet, a General Medical Council több esetben elmarasztalta a magyar patológust, nevét pedig törölték a brit orvosi nyilvántartásból.

A General Medical Council vizsgálati eredményének napvilágra kerülését követően az egyetem közös megegyezéssel megvált az orvostól. A döntés oka az volt, hogy a szakember nem tájékoztatta munkaadóját a Nagy-Britanniában történtekről, pedig ez elvárható lett volna.

Mikó Tivadar szerint annak hátterében, hogy a szakember walesi munkáját ennyire negatívan ítélték meg, itthon viszont semmilyen komoly hibát nem vétett, két tényező állhat. A patológia az orvostudomány más szakterületeihez hasonlóan rendkívüli módon specializálódott, itthon az orvos emlőpatológiai és aspirációs citológiai elemzéseket végzett, Walesben viszont általános kórházi anyagot leletezett. Másrészt a szegedi intézetben korlátlan konzultációs lehetőség áll az orvosok rendelkezésére.

A professzor hangsúlyozta, a vizsgálat szakmailag teljesen tisztázta az orvost, így bízik benne, hogy - tekintettel a hazai súlyos patológus hiányra - a szakember rövid időn belül el tud helyezkedni.
Hozzátette: bár rövid távon az intézet nem számít az orvos újbóli munkájára, mivel a tizennyolc patológus jelenleg el tudja látni a feladatokat, később elképzelhetőnek tartja a férfi alkalmazását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását