2024. május 9. - Gergely

Reklámkerítésből templomfelújítás

Reklámfelületként szolgálna a romániai Beszterce (Bistrita) szász evangélikus templomának kerítése, hogy a bevételből állítsák helyre a leégett templomot - írta a bukaresti Új Magyar Szó.
2008. december 20. szombat 15:20 - Hírextra
A Beszterce jelképének tekintett templom június 11-én égett le, javításán jelenleg is dolgoznak. A városvezetés, az evangélikus egyház és a Beszterce Nosa Rotary klub, valamint a Clip Art cég azt szeretné, ha már karácsony előtt felhelyezhetnék az eddigi adományozók hirdetését a templom kerítésére. A reklámfeliratok mérete attól függne, hogy ki mennyivel járul hozzá az újjáépítéséhez. A reklámtáblák elhelyezésére a Műemlékvédelmi Hivatal is engedélyt adott már.

A templom tűzvész előtti állapotának visszaállítására egymillió euróra (265 millió forint) lenne szükség. Eddig több mint 700 ezer lej (mintegy 50 millió forint) gyűlt össze. Johann Dieter Krauss, a templom lelkésze kiad egy naptárat is, melyen a templom építészeti és régészeti értékei láthatók, többek között a tűzben teljesen elolvadt harang.

A besztercei városvezetés célja az, hogy jövő decemberre új fedelet emeljen a templom fölé a leégett tető helyett, és egy felvonó beszerelését is tervbe vették, hogy a turisták és az érdeklődők feljuthassanak a templom tetőzetére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását