2024. május 7. - Gizella

Gyurcsány konzervatív fordulatra készül

Egyfajta konzervatív fordulat szisztematikus előkészítése érzékelhető, s ez már messze nem pártpolitikai kérdés - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak.
2008. december 20. szombat 09:38 - Hírextra
A konzervatív fordulat kitapintható és tetten érhető "1968 negligálásától kezdve a legutóbbi, a regisztrált élettársi közösséget elutasító alkotmánybírósági határozatig nagyon sok ponton" - fejtette ki a miniszterelnök a lap szombati számában olvasható interjúban, majd hozzátette: őt "megriasztja", hogy az Alkotmánybíróság (Ab) úgy gondolja, hogy korlátoznia kell két embernek azt a jogát, hogy házasságon kívül kössék össze az életüket.

Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy nem a "közvetlen jog birodalma" határozta meg a döntést, hanem "a jognak valami többszörös áttétellel való magyarázata, amelynek a legmélyén az alkotmánybírák egyéni, konzervatív értékválasztása áll".

A kormányfő erre reagálva kijelentette: "meg kell nyomni a vészcsengőt", mert ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül "a legfőbb hatalom" megmondja, miként kell élni és értéket választani.

"Ez nem a Fidesz és az MSZP vitája, hanem egy korábban már idejétmúltnak hitt konzervativizmus és az emancipált, szekularizált, demokratikus szabadság vitája" - állapította meg Gyurcsány Ferenc.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök visszautasította, hogy az is egyfajta konzervatív fordulat lenne, hogy az MSZP megszigorította a segélyhez jutás feltételeit.

"Tisztességes, baloldali gondolatnak" nevezte, hogy azt mondják: az államnak kötelessége munkát teremteni, s annak, aki képes dolgozni, el kell fogadnia ezt a munkát. Arra a felvetésre válaszolva, hogy biztosan fel kell-e függeszteni az ellátását annak, aki a segély mellett feketén vállal munkát, Gyurcsány Ferenc azzal válaszolt, hogy "így teljes a szociális felelősség".

"A közösség szolidaritása az egyik oldal, az egyén normatartása a másik oldal" - jelentette ki, utalva arra, hogy az ország egy sor területén széjjelbomlanak a helyi közösségek, mert sokan úgy érzik, hogy ma könnyebb segélyért folyamodni, mint dolgozni.

Erre válasz a jobboldal radikalizálódása - mondta, hozzátéve: nem tehetnek úgy, mintha ez nem lenne probléma, így azt is észre kell venniük, hogy az ellátás keretei között kialakult egyfajta "segély- és jóléti függőség". De ebben a reakcióban "nincs semmilyen szegényellenesség, semmilyen kirekesztés", így - mint mondta - ez "tisztességes, helyes és szociáldemokrata" magatartás.

A lapnak adott interjút a kormányfő saját optimizmusának megfogalmazásával, s annak deklarálásával zárta, hogy a magyar baloldal talpra állt nehéz helyzetéből, és "esze ágában sincs elbliccelni" a következő másfél évet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását