2024. május 10. - Ármin, Pálma

Óvatosan menjünk Görögországba

Körültekintést kér a tiltakozó megmozdulásokat kísérő erőszakos események miatt a Görögországba utazó vagy már ott tartózkodó magyar állampolgároktól csütörtöki közleményében a Külügyminisztérium.
2008. december 11. csütörtök 19:14 - Hírextra
"Az elmúlt napokban Athénban és Theszalonikiben, valamint Görögország számos más nagyvárosában is lezajlott tiltakozó megmozdulásokat kísérő erőszakos események száma csökkenőben van, azonban azok még teljesen nem szűntek meg, a rend még nem állt teljesen helyre" - írta közleményében Kohári Lajos helyettes szóvivő, emlékeztetve arra, hogy az elkövetkező napokra újabb tüntetéseket hirdettek meg.

Mindezek miatt felhívják a Görögországba készülő, illetve már ott tartózkodó magyar állampolgárok figyelmét, hogy továbbra is legyenek körültekintőek, és saját érdekükben kerüljék a nagyobb csoportosulásokat, tömegrendezvényeket, a megerősített rendőri felvonulással járó demonstrációk helyszíneit.

Javasolják, hogy utazásukat megelőzően érdeklődjenek szállásadójuknál, hogy az adott környéket mennyiben érintik a már bejelentett tüntetések, mert előfordulhat, hogy "egyes szállodák a szolgáltatások elvárható színvonalát nem minden esetben tudják biztosítani az ide látogató turistáknak".

Emlékeztetnek arra: a segítségre szorulók a 00-30-694-860-1793-as telefonszámon hívhatják a külképviselet éjjel-nappal működő ügyeleti telefonját.

Az összetűzésekbe torkolló tiltakozások, zavargások azután kezdődtek, hogy a múlt hét végén rendőrök lelőttek egy 15 éves tüntető fiút.

Rendőrségi források szerint 15 felsőoktatási intézményt és mintegy száz középiskolát tartanak megszállva diákok Athénban és az észak-görögországi Theszalonikiben (Szaloniki). A görög belügyminisztérium értesülése szerint a diákok csütörtök estére újabb megmozdulást terveznek Athénba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását