2024. október 3. - Helga

A halált lassan ráknak fogják hívni

A szívbetegséget megelőzve a rák lesz világszerte a vezető halálok 2010-re - figyelmeztetnek egészségügyi szakértők. Az ok: a fejlődő országokban a dohányzás és egyéb okok miatt egyre nő a rákos betegek száma.
2008. december 10. szerda 11:21 - Hírextra
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatással foglalkozó ügynökségének adatai szerint az idén világszerte összesen 12,4 millió embernél diagnosztizálnak rákbetegséget, és 7,6 millióan halnak bele a kórba. A becslések szerint 2030-ban már 26,4 millió rákbeteg lesz, és 17 millióan halnak meg.

A betegség összköltsége megduplázódott a 20. század utolsó három évtizedében, és a becslések szerint hasonló arányban emelkedik majd 2000 és 2020 között, az azt követő egy évtizedben viszont már a háromszorosára nő - olvasható az ügynökség jelentésében.

A férfiaknál a tüdőrák a leggyakoribb - és a vezető halálok, míg a nőket változatlanul elsősorban a mellrák fenyegeti. A betegek és a halálos áldozatok között is több a férfi, mint a nő.

Ma minden nyolcadik ember hal meg rákban világszerte, és a kór 2010-re az első számú gyilkos lesz, megelőzve a szívbetegséget. Ebben közrejátszik a népesség elöregedése - a rák gyakoribb az időseknél - és az, hogy a fejlődő országokban egyre többen dohányoznak. A dohányosok 40 százaléka két országban: Kínában és Indiában él.

Míg korábban a rákot a gazdag, iparilag fejlett országok betegségének tartották, egyre gyakrabban diagnosztizálják a kórt a szegény, illetve közepesen fejlett országokban. Sok ilyen országban komoly problémát jelent, hogy alacsony az egészségügyi költségvetés, gyakoriak a fertőző betegségek és a rákbetegek nagy része számára elérhetetlenek a kezelések.

Többen halnak meg világszerte rákban, mint AIDS-ben, tüdőbajban és maláriában együtt - kongatta meg a vészharangot Peter Boyle, az ügynökség munkatársa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását