Belföld

Az egyház kezdeményezte a tábori lelkészi feladatok konkretizálását

Memorandumot írt alá Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Julius Janus apostoli nuncius a honvédségnél és a határőrségnél végzendő tábori lelkészi szolgálatról szóló egyezmény kiegészítéséről hétfőn Budapesten.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a memorandum aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy 1994 óta – amikor az eredeti megállapodást aláírták az Apostoli Szentszékkel – a honvédség és ezzel együtt a tábori lelkészi szolgálat feltételei is átalakultak, ezért van szükség a megállapodás megújítására.

Három földrész 13 országában ezer magyar katona van jelen, az ő hitéletük gyakorlásában, emberi problémáik kezelésében is segítséget nyújt a lelkészi szolgálat – közölte.

Julius Janus apostoli nuncius, címzetes érsek elmondta: a memorandum alapvető motivációja, hogy garantálja a katonák lelkipásztori ellátást itthon és külföldön. Fontosnak nevezte, hogy a minisztérium elismeri a katonák közötti lelkipásztorkodás fontosságát.

A módosítást a katolikus egyház kezdeményezte, mivel az 1994-es szerződés nem határozott a katonai rangokról a tábori lelkészek esetében. Ezt a pontot úgy egészítették ki, hogy abba belekerült a hivatásos, a szerződéses katonák, és a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban lévő állománykategóriák. Így lehetősége nyílik a tábori lelkészeknek, hogy válasszanak: közalkalmazottként, vagy katonaként végzik munkájukat.

Az aláíráson jelen volt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is, aki az 1994-es megállapodás és a mostani módosítás előkészítésében is segítséget nyújtott.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.