2024. május 7. - Gizella

Küzdősport-gála: magyar világbajnok

Szó szerint is átütő magyar sikereket hozott a szombat éjszakába nyúló, Super Grand Prix elnevezésű budapesti MMA-küzdősportgála, amelynek záróakkordjaként Németh Gábor világbajnoki címmérkőzést nyert az amerikai Gary Goodridge ellen.
2008. november 24. hétfő 07:15 - Hírextra
A Körcsarnokban rendezett esemény teltház, 2200 néző előtt zajlott úgy, hogy még a lépcsőkön is ültek az érdeklődők, akik azt láthatták, hogy Goodridge a rangos King of the Ring szervezet szupernehézsúlyú trónjáért, 2x5 percesre kiírt mérkőzés közben elhagyta a szorítót, gyakorlatilag feladta a küzdelmet, nem tudván mit kezdeni a szervezet magyar Európa-bajnokával szemben, jóllehet az amerikai harcos az MMA-ben, a vegyes harcművészetben szerzett bajnoki címek mellett K-1-ben is csúcsra jutott már korábban.

A több küzdősportból is merítő, rangos meccsekkel tűzdelt gála másik csúcsmérkőzésén Karacs Attila, a K-1 Magyar Nagydíj győztese az ötszörös thaibox-világbajnok, szintén amerikai Jeff Forddal csapott össze és a thaibox szabályai szerint, szintén vb-címért zajló mérkőzést KO-val nyerte.

A viadalon bizonyította mit sem kopott tudását a magyarországi thaiboksz egyik apostola, a bő évtizedes visszavonultságból a gálán visszatért Rehák György, aki a nemzetközileg is magasan jegyzett horvát Mladen Krajncec felett diadalmaskodott.

A nagy sikerű eseménynek lesz folytatása is, amint azt ifj. Perutek János, a rendező Hungarian Top Team sportigazgatója az MTI-nek elmondta: márciusban vagy áprilisban Dunaújvárosban számíthatnak a legkeményebb küzdelmek hívei hasonló gálára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását