2022. december 8. - Mária

Készülünk az elnökségre, ajaj!

Mivel két év múlva Magyarország lesz az Európai Unió soros elnökállama, az illetékesek megkezdték a felkészülést. Kiokosítják a jövendő bürokratákat, és lesz saját logó is. És meglepő módon úgy tűnik, a politika sem akar belerondítani a dologba.
2008. november 24. hétfő 12:59 - Szalay Gergely
Elnök leszünk

2010-ben Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, a spanyol-belga-magyar trojka részeként. Nincs már messze az időpont, fontos is a dolog: ennek megfelelően már készülődünk az előttünk álló feladatokra. Mivel mostanság a Parlament környékén rengeteg téma szóba kerül (kivéve talán a szakmaiakat – válsággal súlyosbított költségvetési vita idején az lenne a meglepő, ha szakmai szempontok dominálnák a politikai közbeszédet a slágertémák helyett – ki a felelős a válságért, mennyire kell összefogni, hogy állunk az IMF-hitellel, a héten mely napokon nem lesz valamilyen csúcs, és így tovább), az illetékesek úgy döntöttek, külön tájékoztatják a helyzet állásáról a sajtó képviselőit. Szerencsés módon úgy alakult, hogy mi is jelen lehettünk – mindig üdítő élmény, ha nem pártálláspontokkal szórakoztatják az embert, hanem valami viszonylag kézzelfogható tényeket mondanak el.

Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára a fő beszélő: az elnökségre elkezdtük a felkészülést, mintegy hatszáz főt érintő képzési programok zajlanak. A tematika több modulból áll, lesznek gyakorlati elemei is – most egyelőre az elméleti alapozás zajlik (kezdjünk mindent az elején), ebből kaptunk kézzel fogható mintát is: vékony kék könyvecske, egyelőre fókuszban az alapintézményekkel – aki már látott bevezetést az EU ügyeit tárgyaló témákba, látott már ilyet is. Viszonylag hosszasan tárgyalja a különböző döntéshozatali mechanizmusokat – kell is, hajmeresztően bonyolultak tudnak lenni (például azért, mert a Parlamentnek még mindig jobbára formális a szerepe, amin egyre többen szeretnénk változtatni – kivéve talán a Tanácsot, ahol eddig a döntések alapjait kifőzték, de ez egy másik történet, ami itt nem is kerül szóba).

Kompetencia

Lesz nyelvoktatás (angol és francia, utóbbi már zajlik is) a munkatársaknak, és a bizonytalan jelentéstartalmú kompetenciaképzés szó is elhangzik – mivel Iván már 1991 óta a Külügynél van, feltételezzük, hogy ez valójában jelent is valamit. Megtudjuk azt is, hogy a felkészülés legalábbis progresszív: 28 tagú Unióra készülünk, mivel Horvátország addigra jó eséllyel szintén tagállam lesz – márpedig akkor a jelenlegi struktúra még tovább bonyolódik egy kicsivel.

Szóba kerül a bizonyos trojka-rendszer is: ez automatikus váltásokat jelent az Unió vezetésében, ugyanakkor a hosszabb távú sima működés miatt közös munkát és közös felelősséget is. Nem utolsó sorban politikait: ennek megfelelően közös stratégiai keretprogram és operatív program is készül.

Együtt működünk

Ez persze folyamatos együttműködést is feltételez, és ebben sincs hiány. Az illetékesek két-három havonta találkoznak (januárban épp Budapest lesz a soros), készül a közös stratégia, és a trojka közös logóját is el akarják készíteni – ezt Iván jó felütésnek tartja. Mi elsőre nem teljesen értjük, miért fontos a logó, de szimbolikus értelme valóban lehet neki. A diplomácia világában ennek talán lehet komoly jelentősége – valamilyen módon pedig hátha kicsit összébb ránt minket (ahogy a belga belpolitika mostanság áll, egész könnyen el tudjuk képzelni az együttműködést: ott is egyre inkább két országgá hullik szét a korábbi egység – viszont sokkal jobb a pralinéjuk). Kapcsolattartó minden minisztériumban van, szakpolitikai-szakértői szinten zajlik az egyeztetés – egész a miniszterelnöki szintig.

Persze ez bizonyos aggályokat is felvethet: leginkább a belpolitikában megszokott helyzet miatt. Amit az egyik kormány elért, jó eséllyel nem felel meg a következőnek – vélhetjük. Szerencsére ebben a történetben határozottan jobban állunk – nyugtat Létrejött egy ötpárti konzultációs bizottság, négy ülésen már túl is vannak – és eddig úgy dolgoztak, ahogy azt általában elvárnánk tőlük. Alakul a közös program, dolgoznak a munkatársak kiválasztásán, munkálkodnak a bizonyos, már emlegetett logón. A munka konstruktív, a kormány ebben a kérdésben egyértelmű támogatást élvez – talán nem akarjuk elszúrni azt az időszakot, amikor ránk figyel az Európai Unió.



Szerencsés esetben túlzott figyelmet azért nem kapunk: az mindig kellemetlen, pláne, mert nem tudhatjuk előre, hol tart majd az amúgy sem nyugodt vérmérsékletű magyar belpolitika. A mi elnökségi időszakunkban két EU-csúcs lesz – a kialakult uniós szokásjognak megfelelően egyik sem Budapesten (elég lesz nekünk Pécs, mint Európa Kulturális Fővárosa, amivel kapcsolatban évek óta már csak aggódó hangokat lehet hallani). Ha valamilyen kellemetlen oknál fogva mégis rendkívüli csúcsra kerülne sor, azt tartják majd Magyarországon.

Kerül, amibe

Mindennek anyagi vonzatai is vannak persze: Maxim Péter, a MeH munkatársa kétmilliárdos keretösszegről beszél – ebből kell mindent megoldani: az oktatók javadalmazását, a tananyag elkészítését, és minden egyéb járulékos költséget – ideértve az olyan tételeket is, mint például a terembérletek.

Drukkoljunk az eredményességnek: sok pénzbe kerül, hogy egy ideig nagy felelősséget viseljen az ország – nem ártana jól csinálni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását