2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ülésezett az oktatási bizottság

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága a kormánypárti képviselők szavazatával általános vitára alkalmasnak találta szerdán a szakképzési hozzájárulásról szóló és a felsőoktatási törvény módosítását.
2008. november 19. szerda 17:58 - Hírextra
Fideszes és kereszténydemokrata képviselők élénken bírálták a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt. Cseresnyés Péter (Fidesz) a regionális fejlesztési és képzési bizottságok hatáskörének tervezett kibővítését kifogásolta. Közölte: a változtatások következtében a testületek egy adott régióban diktátumokat fogalmazhatnának meg. Kiköthetnék, hogy mely képzéseket támogatnak és melyeket nem.

Véleménye szerint ilyen jogkörrel nem helyes felruházni ezeket a bizottságokat. Révész Máriusz (Fidesz) arról beszélt, hogy a bizottságokra vonatkozó változtatások ellentmondásban vannak az önkormányzati törvénnyel, az önkormányzatok döntési kompetenciáját súlyosan sértik, és ez alkotmányosan aggályos lehet.

Botka Lajosné (MSZP) szerint a bizottságok döntési jogkörének változásai a szakiskolai ösztöndíjak odaítélésére vonatkoznak. Kormos Endre (MSZP) azt mondta, hogy az önkormányzatok továbbra is folytathatják eddig tevékenységüket e téren, a szükséges normatívákat is megkapják.
Pósán László (Fidesz) szerint nem stimmel, hogy a jogszabály a 2007 július 1-től alakult nonprofit gazdasági társaságokat mentesítené a szakképzési hozzájárulás alól. A tervezetben emellett nyelvtani, egyeztetési problémák is vannak, sok helyen értelmezhetetlen a szöveg, ami jogi értelmezési gondokat vet fel - mondta.

Deákné Fogarasi Valéria (MSZP) kifejtette: a törvény fontos kérdéseket vet fel. A szakiskolai tanulók sokszor hátrányos helyzetűek, rajtuk sokat segíthet az új bevezetendő ösztöndíjrendszer.
A javaslatot végül a kormánypárti képviselők szavazatával általános vitára alkalmasnak találták.
Szintén zöld utat kapott a felsőoktatási törvény módosítása, amely a szarvasi székhelyi Tessedik Sámuel Főiskola és a gödöllői központú Szent István Egyetem integrációját rögzíti.

Pósán László (Fidesz) aggályosnak nevezte a javaslatot, mondván, annak finanszírozási okai vannak. Korábban az ilyen jellegű törvényalkotói szándék mögött mindig szakmai indokok álltak - jegyezte meg.

Szövényi Zsolt, az oktatási tárca főosztályvezetője azt mondta, hogy a demográfiai és képzési szerkezet megváltozása miatt a Tessedik főiskolának beiskolázási gondjai voltak, erre született válaszként az integráció. A 2008. október adatok szerint ugyanakkor az intézménynek nincs adóssága. A régiónak szükséges van felsőoktatási intézményekre - jelezte.

A javaslatot a kormánypárti képviselők támogatták, a Fidesz és a KDNP tartózkodott.A bizottság a költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok között csupán nyelvhelyességi indítványokat támogatott. Így nem kapott többséget az az ellenzéki javaslat, amely a határon túli, illetve szórvány- és csángó magyarok oktatásának támogatását növelte volna. Elvetették azt a javaslatot is, amely a közoktatási normatívákat emelte volna mintegy 26 milliárd forinttal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását