2024. március 29. - Auguszta

Rálőttek az ATV székházra

Éles lőszerekkel lőttek rá az ATV székházára - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfőn, miután a televízió arról tájékoztatta az MTI-t, hogy híradójuk szerkesztőségének ablakát két találat érte. A főpolgármester egymillió forintot
2008. november 17. hétfő 16:07 - Hírextra
Éles lőszerekkel lőttek rá az ATV székházára - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfőn, miután a televízió arról tájékoztatta az MTI-t, hogy híradójuk szerkesztőségének ablakát két találat érte. Az atv.hu szerkesztősége közölte: a Vidám Vasárnap, a Hit Gyülekezete élő, interaktív vallási műsora kapott a hétvégén fenyegetést.

A televíziós társaság közleményében az áll: a híradó szerkesztőségének ablakát érte két találat, személyi sérülés nem történt, a töltényeket még nem találták meg.

Az MTI a televízió kőbányai, Kőrösi Csoma Sándor út 19. szám alatti épületében egy helyszínen tartózkodótól úgy értesült: a szerkesztőség plafonjába fúródott a belőtt tárgy.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt közölte: a péntek estétől hétfőig terjedő időszakban történhetett a bűncselekmény, amelyet a rendőrök szerint vélhetően az éjszakai órákban követtek el. Tájékoztatása szerint a lövésnyomokra a biztonsági őrök figyeltek fel, a lövedékek a külső üvegfalat áttörve a magasföldszinten levő hírszerkesztőség álmennyezetébe fúródtak.
A szóvivő a fegyver pontos típusáról és a becsapódott lövedékek számáról egyelőre nem közölt részleteket. Csak annyit mondott, hogy több lövésről van szó.

Az ügyben a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást - tette hozzá Tafferner Éva.Demszky Gábor (SZDSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy saját főpolgármesteri keretéből egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

"A jövőben is pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül fogok fellépni minden olyan cselekedet ellen, amely a sajtószabadságot veszélyezteti. Akik fenyegetéssel, erőszakkal, sőt lövésekkel akarnak +érvelni+ a szólás- és véleményszabadság ellen, azok a magyar demokrácia ellen intéznek támadást" - áll a főpolgármester közleményében.

A televízió hírportálján, az atv.hu-n az jelent meg, hogy ötször lőttek az ATV székházára, és a televízió egyik műsora a hétvégén is kapott fenyegetést. A betelefonáló azzal fenyegette meg az ATV-t és egyik műsorának szerkesztőségét, hogy ha nem szűnnek meg a televízión sugárzott "rasszista műsorok", hamarosan a tettek mezejére lép, üzenetét az utolsó figyelmeztetésnek szánja - közölték, hozzátéve: az üzenetet be is olvasták élő adásban. Mint írták, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a fenyegetés és a lövések között összefüggés lenne.

Az atv.hu szerkesztősége később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vidám Vasárnap, a Hit Gyülekezete élő, interaktív vallási műsora kapott a hétvégén fenyegetést.Mint írták, Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, az adás műsorvezetője szerint valószínűleg nincs összefüggés a műsorhoz érkezett bejelentés és a lövések között. A Vidám Vasárnap szerkesztőségébe hetente több mint ezer nézői reakció érkezik telefonon, SMS-ben és e-mailben. Az adás 2001 óta jelentkezik az ATV-n - közölték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását