2024. május 28. - Emil, Csanád

Őri András megerősítette a vádakat

Őri András negyedrendű vádlott megtagadta a vallomást a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, de a bíró felolvasta a nyomozóhatóság előtt tett vallomását, amelyek megerősítették a vád állításait.
2008. november 13. csütörtök 18:40 - Hírextra
Őri András korábbi vallomása szerint a civil szervezetek nem végeztek valós tevékenységet, és a pályázatokon elnyert pénzek Zuschlag Jánoshoz kerültek.

Őri András csütörtökön megtagadta ugyan a vallomástételt, de benyújtott a bíróságnak egy előre elkészített nyilatkozatot, amelyet azután felolvasott. A vádlott hangsúlyozta: kérdésesekre nem válaszol, szembesítésben nem vesz részt.

A felolvasott nyilatkozat szerint Őri egyetemistaként került 2002-ben az Országgyűlés Hivatalához, ahol az MSZP-frakció gyermek-, ifjúsági és sport-szakmunkacsoportjánál dolgozott munkatársként. 2002 és 2004 között Zuschlag János elsőrendű vádlott mellett is dolgozott, az ő utasítására részt vett pályázatok készítésében is. Zuschlag határozott utasításokat adott neki, amelyeket nem volt lehetősége megtagadni. A képviselői irodaházban a 116-os irodában tevékenykedett, de az MSZP képviselőcsoportja mellett is sokat dolgozott a Parlamentben. Őri András kiemelte: 2003-tól 2004 nyaráig vett részt a pályázatok megírásában, szerkesztésében, de azt feljebbvalói utasításokra tette.

Az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány elnöki posztját Zuschlag János utasítására kellett elvállalnia - fűzte hozzá Őri, aki végezetül közölte, hogy őszintén megbánta magatartását, de nem volt tagja semmiféle bűnszervezetnek, és bűncselekményt nem követtett el.

Fodor Endre tanácsvezető bíró ezután Őri Andrásnak a 2007. szeptember 27-én, már gyanúsítottként, a nyomozóhatóság előtt tett részletes vallomását olvasta fel.

Ebben Őri azt mondta, hogy 2003 második felében lett az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány kuratóriumának a vezetője. Vallomása szerint kuratóriumi ülés nem volt, az alapítvány ténylegesen nem működött, csak pályázatokat készítettek. Beszámolt arról is, hogy miután a pénz megérkezett az alapítvány bankszámlájára, azt minden esetben átadta Zuschlagnak. Emlékezett olyan esetekre is, amikor az alapítvány számlájáról a magán bankszámlájára érkezett pénz, amelyet szintén átadott Zuschlagnak. Vallomása szerint Zuschlag felkérésére más egyesületek nevében is írt pályázatokat, de - egyetlen eset kivételével - minden alkalommal Zuschlag Jánosnak adta át az elnyert pénzeket.

Őri András azt vallotta, hogy az ifjúsági- gyermek- és sport-munkacsoportban tevékenykedő Újhelyi Istvántól és Arató Gergelytől is megkérdezte, nem jelent-e problémát, hogy a pályázatok nem valós tevékenységet takarnak, és a magán bankszámlájára is érkeznek pénzek, amelyeket átadott Zuschlagnak. "Ők azt mondták, ne törődjek ezzel, mert ezek az alapítványok Zuschlag érdekeltségébe tartoznak" - mondta a bíró által felolvasott korábbi vallomásában Őri.

Német Zsolt ügyész a tárgyaláson indítványozta, hogy a Zuschlag János elsőrendű vádlott cellájában lefoglalt mobiltelefon beszerzését, valamint a híváslistáját ellenőrizzék. Utóbbi alapján meg lehet ugyanis bizonyosodni arról, hogy Zuschlag a vádlott-társakkal, tanúkkal folytatott-e beszélgetéseket - mondta a vád képviselője.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János - aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati képviselő és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt - 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van.
A per hétfőn az ötödrendű vádlott, Krausz Csaba kihallgatásával folytatódik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását