2024. május 6. - Ivett, Frida

Pénzért vett jogsi

Kommandósok fogták el azt a két embert, akik a gyanú szerint pénzért jutottak jogosítványhoz, majd miután ez kiderült, nem a rendőrségen tettek bejelentést, hanem megzsarolták az egyik vesztegető hozzátartozóját, és tőle követelték vissza a pénzt - értesü
2008. november 12. szerda 10:33 - Hírextra
. A különös ügy szálai még október közepéig nyúlnak vissza: akkor fogtak el a Tolna megyei nyomozók három férfit, akik - bizonyos összegek fejében - több embernek segítettek vezetői engedélyhez jutni. A bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a rendőrség pedig felhívásban kérte mindazok jelentkezését, akik ilyen módon szereztek jogosítványt.

A felhívás értelmében az önként jelentkezők mentesülhettek a büntetés alól, amely egyébként a törvény értelmében akár 5 év szabadságvesztés is lehetne. A felhívást hallva két tamási lakhelyű férfi a rendőrség helyett az egyik vesztegető családját kereste fel. Közölték a letartóztatott férfi hozzátartozójával, hogy ők is érintettek, és nagyobb összeget fizettek a gyanúsítottnak, ezért kérik vissza a pénzt, máskülönben feljelentést tesznek a rendőrségen.

A páros fenyegető fellépése miatt a megzsarolt családtag látszólag belement az alkuba, ám egyúttal a rendőrséghez fordult segítségért, és feljelentést tett, zsarolás miatt. Ezt követően a megyei kommandósok a felderítők segítségével rajta ütött a két férfin, akiket ugyancsak őrizetbe vettek. A tamási lakhelyű gyanúsítottak ellen a további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le, zsarolás gyanújával.
Forrás: havariapressz
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását