2024. április 19. - Emma

Maradona lesz az argentin kapitány?

Bár egyes nyilatkozatok, illetve médiaértesülések egyértelműen arra utalnak, hogy Diego Maradona kerül az argentin labdarúgó-válogatott élére - maga az érintett is ezt erősítette meg -, a helyi szövetség (AFA) közlése szerint, az új szövetségi kapitányt j
2008. október 29. szerda 11:43 - Hírextra
A nemzeti együttessel játékosként 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes Maradona a Julio Grondonával, az AFA elnökével és Carlos Bilardóval, a válogatott korábbi szakvezetőjével folytatott megbeszélés után már az elképzeléseiről is beszélt, ugyanakkor leszögezte, korai még gratulálni neki.

"Folytatjuk az egyeztetést - közölte, miközben már fel is vázolta programtervét. - A hivatalos kinevezés után azonnal elkezdjük a munkát az Argentínában játszó futballistákkal, aztán az első géppel Európába repülünk, hogy az ott szereplőkkel is megbeszéljük a teendőket."

Maradona a Radio La Rednek azt mondta: "Úgy tűnik, Julio számára nem is volt más jelölt".
A kiszivárgott elképzelés szerint Carlos Bilardo, az 1986-os és 1990-es vb-csapat szövetségi kapitánya is szerephez jutna a válogatott irányításában. Az érintett úgy nyilatkozott, Maradona technikai igazgató lesz, az edzéseken Sergio Troglio segíti majd a munkáját, ő maga pedig általános igazgatóként tevékenykedik.

Az isteni Diegónak alig van edzői tapasztalata, két rövid időszakban ült kispadon az 1990-es években. Egyszer a Deportivo Mandiyu, egyszer pedig a Racing Club csapatát irányította, nem túl sikeresen. A labdarúgóként maradandót alkotó klasszis ugyanakkor a mellette érvelők szerint alkalmas lehet arra, hogy feltüzelje a jelen egyébként kiváló válogatott játékosait, akik ugyanakkor csapatként mostanában nem mindig meggyőzőek.

A szakvezetői poszt éppen azért üresedett meg - Alfio Basile a Chilében elszenvedett 1-0-s vereséget követően október 16-án mondott le -, mert a nemzeti együttes a vártnál gyengébben szerepel a 2010-es világbajnokság dél-amerikai selejtezőcsoportjában. Más kérdés, hogy ezzel együtt is a közvetlen továbbjutást érő harmadik helyen áll tíz forduló után, Paraguay és Brazília mögött.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását