2024. május 12. - Pongrác

Perbe fogják a monorierdei mozdonyvezetőt

Büntetőeljárás indult a Monorierdőnél történt vasúti baleset ügyében az InterCitybe belerohanó személyvonat vezetője ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztályának vezetője keddi saj
2008. október 28. kedd 12:22 - Hírextra
Török Csaba alezredes elmondta: a szakértői vizsgálatok szerint a mozdonyvezető tehető felelőssé a négy ember halálát és húsznál több utas sebesülését előidéző balesetért.

A gyanúsított ellen a vasúti közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folyik vizsgálat, e cselekményért 2-8 év börtönbüntetés szabható ki - tette hozzá.

A mozdonyvezető a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, a baleset bekövetkezéséért nem tartja magát felelősnek, ezért védőjének indítványozására további igazságügyi szakértőket rendelnek ki az ügy körülményeinek tisztázására. Ennek során egyebek mellett vasútgépészeti, biztonságrendszeri vizsgálatokat végeznek el, s azt is mérlegelik, hogy a forgalmi szolgálat szabályai miként teljesültek.

Az alezredes megerősítette, hogy az összeroncsolódott kocsiból történt fémlopás - a ceglédi állomáson a tolvajok értékes kábeleket tulajdonítottak el - nincs befolyással a vizsgálat lefolytatására.
Az ügy további vizsgálatának eredménye még ebben az évben várható - közölte Török Csaba.
Monorierdőnél október 6-án egy személyvonat hátulról belerohant egy InterCity szerelvénybe. A baleset következtében négyen meghaltak, több tucatnyi utas pedig megsérült.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását