Bűnügy

Felmentett bilincselő rendőrök

A Somogy Megyei Bíróság első fokú ítéletében kedden felmentette azt a két siófoki rendőrt, akit hivatali visszaéléssel vádolt az ügyészség, mert tavaly októberben egy rablással gyanúsított fiatalembert a kézikocsijához bilincselve kísért be a rendőrkapitá

A vád szerint ezzel megalázták a fiatalkorút, a két rendőr viszont azt mondta: nem volt más megoldás arra, hogy bekísérjék a gyanúsítottat és bevigyék a bizonyítékként lefoglalt kézikocsit is.

A bíróság álláspontja szerint a rendőrök eljárása erkölcsileg kifogásolható, de nem követtek el bűncselekményt, a szolgálati szabályzat ugyanis lehetővé teszi a "tárgyhoz bilincselést", ha a gyanúsított szökésétől kell tartani vagy az intézkedés más módon nem fejezhető be.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett. A perben a Pécsi Ítélőtábla hoz jogerős döntést.

Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a rendőröket feljelentő 16 éves fiatalember ellen abban az ügyben megszüntették az eljárást. Jelenleg más bűncselekmények, köztük rablás, elkövetése miatt előzetes letartóztatásban van.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.