2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Törülköző cigarettával

Törülköző-, és cigarettaszállítmányokat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatóságának járőrei az ország több pontján - közölte a szervezet.
2011. június 11. szombat 11:07 - HírExtra
A pénzügyőrök Vámosszabadi térségében ellenőriztek egy szlovák honosságú gépjárműszerelvényt, amely az okmányok szerint két tonna törölközőt szállított egy magyarországi címzett részére.

A konténer felnyitása után védett márkajelzéssel ellátott törölközőket találtak a szállítmányban. A tételes vámvizsgálat során, 13 ezer különféle - FC Barcelona, Manchester United, Liverpool FC, Arsenal, Mercedes, Ferrari, Suzuki - felirattal ellátott védjegyoltalom alatt álló törölköző került elő.

A közlemény szerint a sofőr a védjegyjogosult engedélyt nem tudta bemutatni, ezért a bevetési főigazgatóság munkatársai a 26 millió forint értékű törölközőt lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen, áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

A pénzügyőrök egy másik helyszínen, a záhonyi vasútállomásnál is ellenőrzést tartottak. Itt arra lettek figyelmesek, hogy az Ukrajnából érkező vonatról egy utas – még a vámvizsgálat előtt – kidobott egy nagyméretű csomagot, amelyet egy ott várakozó férfi felkapott és azzal a töltés alatti fákkal borított árterületre futott.

A főigazgatóság munkatársai a vasúti töltéshez közeli erdőben megtalálták a csomagot, amelyben több mint ezer doboz adózatlan cigaretta volt.

A pénzügyőrök pénteken az ukrán határszakaszhoz közeli faluban, Uszkán is ellenőrzést tartottak. Itt egy magánház udvarának szénatárolója mellett 5 500 doboz Jin Ling feliratú, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.

A NAV az összesen mintegy 7 000 csomag, 8 millió forint értékű cigarettát lefoglalta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Sam Chapp
2011. június 14. 00:33
a NAV expertül lecsap a törcsicsempészekre! éljen!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását