Kultúra

A Marica grófnő háromszor Szentpétervárott

Nagy sikert aratott Kálmán Imre operettje, a Marica grófnő Szentpétervárott a Zenés Komédia Színházban a Budapesti Operettszínház közreműködésével az elmúlt napokban.

Az orosz nagyváros zenés színházában Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója rendezte meg a darabot, Budapestről hozta a fővilágosítót és a jelmeztervezőt. A két színháznak ez a fajta együttműködése több évre tekint vissza.

A népszerű és nagy sikert aratott operett előadása utáni beszélgetésen a két igazgató, Jurij Svarckopf és Kerényi Miklós Gábor megerősítette, hogy az együttműködés folytatódik és legközelebb – előreláthatólag 2009 tavaszán – A régi nyár című Lajta operett közös bemutatóját tartják.

Ez azt jelenti, hogy a szentpétervári színházban magyar rendező állítja színpadra a darabot – mondta el az MTI-nek Jakab András, a szentpétervári főkonzulátus munkatársa. Hozzátette, hogy orosz részről a Maya és a Denevér bemutatóját is tervezik magyar rendezésben, ugyanakkor, ha lehetőség adódik rá, énekeseket is meghívnak, tavaly például Oszvald Marika lépett fel a szentpétervári színházban.

Ezen kívül a tavalyihoz hasonló nőnapi ünnepi gálát kívánnak megrendezni orosz, magyar és osztrák operett énekesek közreműködésével.

A szentpétervári színházban azon dolgoznak, hogy minél jobb minőségben visszahozzák a falak közé az operettet, amely rendkívül népszerű Oroszországban – jegyezte meg Jakab András.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.