2024. március 29. - Auguszta

Idén megkezdődhet a Pilisi Szlovákok Regionális Központjának építése

Még az idén megkezdődhet a magyar és a szlovák kormány közös finanszírozásával megvalósuló Pilisi Szlovákok Regionális Központjának építése Pilisszentkereszten, jelenleg az építési engedélyek beszerzése, majd a beruházásra a versenytárgyalás kiírása a fel
2008. október 15. szerda 13:27 - Hírextra
Devescovi elmondta, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat vásárolt egy 1.800 négyzetméteres lakótelket a Pest megyei faluban, s ezen eddig már elvégezték az infrastruktúra kiépítését - vizet és villanyt vezettek be. Elkészültek az új épület tervei is.

Demjén Márta, a pilisszentkereszti szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szlovák nemzetiségi többségben lévő faluban a helybéliek köréből máris érkeztek felajánlások, hogy szívesen részt vennének az építkezésben. Az új leendő központ megnyitása által tovább gazdagodhat a falu - vélekednek az emberek.

Mások viszont aláírásgyűjtést szerveztek, hogy a központ ne az utcájukban épüljön, attól tartanak ugyanis, hogy ez megzavarja eddigi nyugalmukat. A kisebbségi önkormányzat a közelmúltban egy falufórumot szervezett, amelyre a tiltakozókat is meghívta, s ennek nyomán az aláírásgyűjtési akció abbamaradt.

A helyi önkormányzat és a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat között még az év elején egy irodahelyiség használata körül kialakult konfliktus feloldására a kisebbségpolitikai feladatok körében ajánlott fel a kormány 80 millió forintot az Országos Szlovák Önkormányzatnak a regionális központ megépítésére. A szlovák kormány is felajánlott azonos nagyságú összeget a célra, így 160 millió forintból valósulhat meg a beruházás.

A falu vezetése és a szlovák kisebbségi önkormányzat között kialakult konfliktus kapcsán márciusban a köztársasági elnök is ellátogatott a faluba, és miután tájékozódott, megállapította: itt nem nemzetiségi kérdésről van szó, hiszen az önkormányzati testület tagjainak döntő többsége is a szlovák kisebbséghez tartozik, szlovákul beszél. Inkább a 10-15 éve húzódó helyi személyi és politikai ellentétek robbantak ki, és az irodahelyiség használata körüli érdekellentétet meg lehet oldani.

"Meggyőződtem róla, hogy a szlovákságot és a szlovák önkormányzatot semmiféle joghátrány nem érte" - szögezte le Sólyom László a látogatás összegzéseként.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását