2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A mentésirányításról tanácskoznak

A mentésirányítás a központi témája annak a kétnapos tudományos szimpóziumnak, amely csütörtökön kezdődött a Vas megyei Bükfürdőn a Magyar Oxyológiai Társaság és a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány szervezésében.
2008. október 9. csütörtök 16:06 - Hírextra
A rendezvényt Mátrai István, a Magyar Oxyológiai Társaság alelnöke nyitotta meg, aki előadásában a néhány nappal ezelőtt Monorierdőnél történt vasúti balesetről készült videofelvétel képeit kommentálta.

A Pest megyei településnél hétfőn egy személyvonat hátulról beleszaladt egy InterCity szerelvénybe. A balesetben hárman a helyszínen meghaltak, a mentők huszonhét sérültet vittek kórházba. Egy sérült a kórházba szállítás után vesztette életét.

Mátrai István a Vas megyei tanácskozáson úgy értékelte: az egy éve bevezetett mentésirányítás jól működött, sikerült a lehető legrövidebb időn belül elegendő számú mentőautót és mentőhelikoptert a helyszínre irányítani, a sérülteket már a helyszínen szakszerűen ellátni és állapotuktól függően kórházba szállítani.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a mentőknek igen nehéz körülmények között, az összeroncsolódott vasúti kocsi belsejében kellett dolgozniuk, munkájukhoz pedig nem álltak rendelkezésre a megfelelő védőfelszerelések; kollégái a tűzoltóktól kaptak sisakot és kabátot.

Puskás Tivadar, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője, a rendezvény házigazdája az MTI-nek elmondta: a Magyar Oxyológiai Társaság már tizennegyedik alkalommal rendezi meg őszi szimpóziumát a vasi kisvárosban.
Tájékoztatása szerint a tudományos igényű eseményen felelevenítik a magyar mentésügy 120 éves múltját, de szóba kerülnek a mentőszolgálat napi munkájával összefüggő aktuális kérdések is.

Megemlékeznek a 140 éve született Vámossy Zoltán professzorról, aki a mérgezettek elsősegélyének leírója volt, s előadás hangzik el egy 1965-ben történt barlangi mentőakcióról, amelynek egyik túlélője most a tanácskozás résztvevő számára eleveníti fel emlékeit. Az aktuális témák között szó lesz az újraélesztés utáni szabályozott hűtésről, és összegzik a motoros mentés tapasztalatait.

Az őszi szimpózium keretében tartják pénteken az Országos Mentőszolgálat vezetői értekezletét, Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatójának elnökletével. A szimpóziumon a zárszót Gőbl Gábor, a társaság elnöke mondja.

A mentőszolgálat elsőszámú vezetőit várták a rendezvény első napjára, de a budapesti NATO-tanácskozás miatt más jellegű feladataik voltak, ezért nem tudtak részt venni a tudományos ülés megnyitóján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását