2024. május 12. - Pongrác

Overdose ismét első, de érvénytelen

Botrányos körülmények között leintették a világ egyik legrangosabb lóversenyén, a párizsi Prix de L,Arc de Triomphe-on vasárnap azt a futamot, amelyen a magyar csodaló, Overdose indult és elsőként ért a célba - ugyanis a startnál egy ló beragadt és emiatt
2008. október 5. vasárnap 17:25 - Hírextra
Tizenegyedik versenyén is verhetetlennek tűnt Overdose, a hároméves magyar mén. A 250 ezer euró (60 millió forint) összdíjazású Prix de l'Abbaye de Longchamp nevű ezer méteres sprinttávon az egymillió euró eszmei értékű magyar csodaló előző két, németországi versenyéhez hasonlóan, Andreas Suboriccsal a nyergében magabiztosan indult a távnak, azonnal élre tört, és elsőként ért a célba.

Az osztrák zsoké azonban több versenytársához hasonlóan nem vette észre, hogy miután az egyik kapu műszaki hiba miatt nem nyílt ki és Fleeting Spirit beragadt, időközben lefújták a versenyt.
A pálya szélén álló bíró későn emelte fel a piros zászlót, a belső részen futó lovak zsokéi már nem látták a jelzést, így több ló végigfutotta a teljes távot, mások viszont útközben leálltak és elindultak vissza a starthoz.

A szervezők úgy döntöttek, hogy valamennyi futam után, négy órával később újraindítják a mezőnyt. Reményeik szerint a lovaknak addigra sikerül erőt gyűjteniük. Az viszont egyértelműnek látszik, hogy mind a húsz ló nem lesz képes újra elindulni a sprinttávon.

Ribárszki Sándor, Overdose trénere a Reuters angol hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy nem valószínű, hogy újraindulnak. "Egy verseny elég volt. Nagyon dühös vagyok. 1700 kilométert utaztunk".

A futam előtt a fogadási irodák Overdose-t tartották a második legesélyesebbnek a győzelemre.
Ilyen rangú versenyen, de más távon utoljára a verhetetlen Kincsem indult magyar színekben.
A Prix de L,Arc de Triomphe nagydíjat 1957 óta futják minden évben.

Overdose, az SCH Racing versenyistálló híressége eddig mintegy 140 millió forintot hozott tulajdonosának, Mikóczy Zoltán szlovákiai magyar üzletembernek.

A szombaton és vasárnap megrendezett párizsi futamok összesített díja 5 millió 920 ezer euró (1,5 milliárd forint) volt, a fő versenyszám, a 2400 méteres táv összdíjazása négymillió euró.
A világ minden táján angol telivérek száguldanak a gyepen a cél felé, s maga Overdose is a szigetországban látta meg a napvilágot 2005 tavaszán, a Robinson házaspár ménesében. Apja is angol, az anya amerikai tenyésztésű, s a csikó másfél évesen, a lóversenyzés szentélyének nevezett Newmarketben megtartott árverésen meglepően olcsón, mindössze 2000 guineas-ért (körülbelül 750 ezer forintért) került Mikóczy Zoltán tulajdonába.

A nagyszerű versenylovat a Dunakeszi alagi településrészén található lóversenypályához tartozó telepen Ribárszki Sándor tréner irányításával kiváló szakembergárda készíti a nagy próbákra, munkalovasa Budinszky Barbara, Overdose hozzá kötődik leginkább. A csődör először 2007-ben júniusban Budapesten lépett pályára, és akkor 18 lóhosszal, a pályarekordot beállítva győzött a Kincsem Parkban. Idén már csak külföldi versenyeken indult négy országban, és 10 versenyből tízszer fölényesen nyert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását