Sztárhírek
Gáspár Laci és Tóth Vera tanácsai az új Megasztárosoknak
A legújabb Megasztár-szériával kapcsolatban elgondolkodtunk azon, vajon milyen tanácsokkal lehetne megsegíteni az ambiciózus, ugyanakkor gyakorta tapasztalatlan versenyzőket. A korábbi szériák kedvencei segítettek kombinálni.
Lehet vitatni, a Megasztár új szériája mennyire lesz sikeres: kíváncsiak vagyunk-e az új tehetségekre, vagy zene iránti igényeink már bőven kielégíttettek a korábbi sorozatok alatt. Nem akarunk állást foglalni, korai is lenne: ráadásul azt sem tudjuk még biztosan, a konkurens csatorna jégtáncolós műsora mennyire lesz erős.
Új a zsűri is, ráadásul állítólag még nem is teljes: a kelleténél több a kérdőjel az új projekt körül. Ami nézőként érdekessé teheti a műsort, az nyilván az új döntőbizottság (Eszenyi Enikő művészi extravaganciája, Fenyő Miklós eddig kevésbé ismert stílusa, illetve Mester Tamás szakmai meglátásai), illetve a tovább lazított bekerülési felvételek. A harmadik menetben engedtek be először határon túliakat, most pedig alaposan levitték a korhatárt, és immáron profikat is enegednek mérkőzni a többiek ellen. A dolog kétesélyes: a válogatásokon már feltűntek lenyűgöző hangú gyerekek, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy bírják majd a versenyt. A profiknak pedig személyes rizikó: mindig zseninek kell lenniük, ugyanakkor nagyon kellemetlen lehet, ha az amatőrök jobbnak bizonyulnak.
Semmit sem jelent, de azért nem árthat felidézni: az előző zsűri még mérlegelte a megpróbáltatásokat: ezért el is tanácsoltak ígéretes jelentkezőket, így például Zentai Márkot, aki azóta Mark művésznéven a tini korosztályban jó pár szívet megdobogtatott már.

Mindezt figyelembe véve elgondolkodtunk, a korábbi játékok sztárjai mit gondolhatnak: mennyire nagy kihívással kell szembenézni, mire kell felkészülni, vajon mi lehet az, amire érdemes előre felkészülniük. A korábbi Megasztárokkal befutott sztárok közül négyen osztották meg velünk jótanácsaikat.
Az általános konklúzió nagyjából az lett, amire titkon mi is számítottunk: nem szabad hinni a sikernek. Ebben mindannyian egyetértenek (és őket igazolhatja Gál Csaba Boogie példája is, aki maradt a bankszakmában, ahogy Varga István, a harmadik széria macis kedvence is tovább vezeti a villamosokat). Ésszel kell bánni a hirtelen jött népszerűség előnyeivel, nem felülni annak a talmi csillogásnak, ami a műsort övezi. Ha az ember talpon akar maradni a verseny után is, legalább olyan keményen kell dolgoznia, mint korábban odabent.
rtlbulvar.hu
Palcsó Tamás
A második széria kisfiús mosolyú sztárja nem nagyon gondolkodott még a kérdésen: úgy gondolja, az mindenképp számít, hogy a versenyzők jól megtanulják a dalokat, és megpróbálják magukból a maximumot kihozni – még akkor is, ha a forgatások miatt nem is mindig zökkenőmentes a felkészülés. De ennél talán még fontosabb, hogy higgyenek abban, hogy jó az, amit csinálnak – a magabiztosság adta erő sokat segíthet ilyen helyzetekben.
Tóth Vera
Az első széria nyertese fontosnak tartja, hogy a versenyzők ne próbáljanak másnak látszani, mint amik: ne vegyenek fel sztárallűröket, tartsák a kapcsolatot szeretteikkel, és ne veszítsék el a fejüket a lehetőségtől: meglévő munkahelyet például ne adjanak fel a verseny miatt. Fontos azt is szem előtt tartaniuk, hogy ez a produkció a csapatmunkáról szól: meg kell őrizni a zene és az egymás iránti alázatot, tudni kell egymáshoz alkalmazkodni. Az ismertséget pedig óvatosan kezeljék: kemény munkával lehet csak a felszínen maradni, nem szabad felülni a csillogásnak.
Dér Heni
A Sugarloaf énekesnője elsősorban az amatőröknek tud tanáccsal szolgálni, saját tapasztalatai alapján. Fontos, hogy ugyanolyan lelkesen vegyenek részt a produkcióban, mint annak idején ő, és ne higgyenek az őket körülvevő csillogásnak. Könnyű ugyanis elhinni azt a képet, amit ez a közeg sugároz, ám nagyon kevés igaz ebből. Ezért is fontos, hogy régi baráti kapcsolataikat ne adják fel, és mindenképp vigyázzanak arra, hogy azok az emberek maradjanak, akik voltak. A profik persze mindezt már tudják, de az már egy egészen más történet, hogy lemezzel rendelkező énekesek is a műsorral akarnak igazán ismertté válni – ez sajátos lenyomata a hazai szórakoztatóipar helyzetének.
Gáspár Laci
Az első menet legjobb férfi hangja szerint nincs különösebb titok: a versenyzőknek mindig magukat kell adniuk, nem elfeledkezve persze arról sem, hogy a műsor csapatjáték. Különösebb aggódnivalójuk szerinte nincs: a közeg, amiben vannak, mindenképp inspirálhatja őket. Minden bekerült versenyző imádja a zenét, így könnyű a felkészülés. A többi pedig a közönség rokonszenvétől és a szerencsétől függ.
Nem tudjuk, a versenyzők megfogadják-e ezeket a jótanácsokat: nem lenne ostoba ötlet, maradjunk ennyiben. Nekünk magunknak sokkal jobb ötletünk nincs, mint hogy drukkolunk – a versenyzőknek és a nyertesnek is. Talán megismerünk néhány olyan új tehetséget, akikből még lehet ismert ember – ugyanakkor érdemes lesz majd arra koncentrálnunk, hogy a tehetségekre figyeljünk, akik talán nem omlanak össze akkor sem, ha nem lesznek elsők.
Mégiscsak játékról lenne szó…