2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bőrén keresztül vérzik

Twinkle Dwivedi 13 éves és ritka betegsége miatt spontán vérzik a bőrén keresztül. Több vérátömlesztést kapott már, de tünetei nem enyhültek. Jellemzően a szeméből, orrából, talpából, nyakából, de gyakorlatilag mindenhonnan jelentkezik nála vérzés.
2008. október 5. vasárnap 15:03 - Hírextra
Ébredéskor gyakran az egész testét alvadt vér borítja. Kétségbeesett családja mindent megpróbál a gyógyulása érdekében, ám sem a papok sem az orvosok máig nem tudtak segíteni rajta.

Először az iskolában kezdett vérezni, azóta magántanuló. Társai féltek tőle és nem akartak vele játszani, az iskola pedig megtagadta a tanítását. 12 éves korától kezdődően, naponta 5-20 alkalommal vérzik. A falu lakói meg vannak róla győződve, hogy a kislány átkozott.

Édesanyja és egész családja nagyon aggódik miatta, hiszen a vérzés fájdalmakkal is jár, nem beszélve az elszigeteltségről és a magányról.

Indiai és brit orvosok vizsgálják, több diagnózist állítottak fel szokatlan betegségéről, ám megfelelő kezelést még nem sikerült találniuk.

Annyi bizonyos, hogy vére hígabb a normálisnál és vérlemezkéinek száma is meglehetősen alacsony, ez okozza, hogy a vér átjut a bőrén és nem alvad meg, amint a levegővel érintkezik.

Egy brit orvos szerint a kislány 2-es típusú von Willebrand-szindrómában szenved, ami az egyik leggyakoribb válfaja a vérzékenységnek. Ám míg sokaknál nem jelentkeznek tünetek, addig Twinkle esetében a von Willebrand - faktor rendellenessége komoly, látható problémákat okoz.

Ám mindez csak feltételezés. Ahhoz, hogy a kislányról pontos diagnózist állítsanak fel és megtalálják számára a megfelelő gyógymódot, több pénzre és orvosi összefogásra volna szükség. Addig meg marad a folyamatos vérátömlesztés.

Forrás: Dailly Mail
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását