2024. április 20. - Tivadar

Országos romanap pénz és hagyományok nélkül

Országos romanapot tartanak szombaton Szekszárdon, pénzhiány miatt azonban az idei rendezvényen több hagyományos program elmarad - közölte a Tolna megyei nemzeti és etnikai kisebbségi területi koordinátor csütörtökön sajtótájékoztatón.
2008. október 2. csütörtök 11:27 - Hírextra
Soha ekkora nehézségekbe nem ütközött az országos romanap megszervezése, Szekszárd támogatása nélkül nem is jöhetett volna létre a rendezvény - mondta a tizenhetedik alkalommal meghirdetett eseményről Sárközi János József.

Példaként említette, hogy nem rendezhetik meg a roma értelmiségi konferenciát, amelyen a roma társadalomban országosan kialakult helyzetet elemezték volna.

A szervezés nehézségei kapcsán kitért arra: Szekszárdon nem alakult roma kisebbségi önkormányzat, amely korábban költségvetésével is nagyban segítette a találkozó megrendezését. Megkíséreltek pályázati úton is támogatáshoz jutni, sikertelenül.

Az idén a vállalkozóknál is kevés sikerrel kopogtattak a szervezők annak ellenére, hogy a területi koordinátor tájékoztatása szerint közülük többen éveken keresztül önzetlenül támogatták a roma kultúra ápolását, a hagyományok megőrzését.

Az idei romanap fővédnöke Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a sportcsarnokban tartandó gálaestre két-háromezer érdeklődőt várnak - közölte Sárközi János József.

A programot ismertetve elmondta: az egész napos kispályás labdarúgótornán nyolc csapat mérkőzik meg egymással, délután hagyományos romaételeket főznek, a többféle fűszeres pörkölt mellett nem hiányzik majd az étlapról a kakaspörkölt túrós csuszával, illetve a nyársonsült és a cigányok kenyere, a punya sem.

Hét hagyományőrző együttes szabadtéri fellépése alapozza majd meg az esti gálaműsor és az elmaradhatatlan, hajnalig tartó cigánybál hangulatát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását