2024. március 29. - Auguszta

Az utolsó Advertum-rádiónak is vége

Az utolsó Advertum-tulajdonú, nyíregyházi rádió is elvesztette műsorszolgáltatási jogosultságát, a működtető társaság ellen pedig - díjhátraléka miatt - felszámolást kezdeményez a médiahatóság.
2008. október 1. szerda 15:10 - Hírextra
Az erről határozó szerdai ORTT-ülés több résztvevőjétől származó értesülés szerint öt támogató voks mellett négy tartózkodást számoltak meg a döntéshozatalnál.

Az MTC-Jonatán Rádió Kft. ugyan tavaly augusztusban átvette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fizetési felszólítását, de azt a rendelkezésére álló 15 napon belül "indokolt írásbeli nyilatkozatban nem vitatta és nem is egyenlítette ki azt".

A díjtartozás ügyében a hatóság már a nyáron is tett lépéseket: a cég egy debreceni és egy miskolci koncesszióját július közepén visszavonták, de a harmadik adó esetében a javaslat nem kapott többséget, azt csupán egyhetes felfüggesztéssel sújtották.

Ugyanekkor úgy határozott az ORTT, hogy 180 napot ad a társaságnak egy meg nem nevezett tulajdonosi összeférhetetlenség felszámolására; tette ezt a médiatörvény azon passzusa alapján, amely kimondja: a körzeti, helyi műsorszolgáltató a vételkörzetébe eső hasonló cégnél - bizonyos kivételektől eltekintve - befolyásoló részesedést nem szerezhet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását