2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bekever a vaker

Nem csipáznánk, ha be kéne nyalni a bulának, aki összeröffentette ezt a speckó cuccos Szlengszótárt. Nem is karmoljuk ezt a részét. Viszont, ha már bevillant ez az új kötet megskubiztuk, hogyan is kamázódunk a szlengekkel. Nos, leginkább istenkirályul. Va
2008. szeptember 28. vasárnap 18:59 - Gedei Szilárd
Újabb kötet, újabb bátor vállalkozó szellemű szerző, aki szembenézett azzal a megfoghatatlan valamivel, amit mi szlengnek nevezünk. A szleng ugyanis egy egészen fura állatfajta. Kettőt pislant az ember, és máris új szavak, kifejezések épülnek be az életébe – s néha még a jelentését sem tudja… Na jó, azért ilyen kevés van, de legalább mostantól már belekukkanthat ebbe az új szlengszótárba, amelyet Parapatics Andrea készített. Azért nem úgy fogalmaztam, hogy írt, mert egyrészt ugye a szlenget maga a nyelv írja, másrészt pedig a jelentését is. Meg persze a körülmények – a szociálpszichológusok szerint legalábbis nem csak a nyelven múlik.

"Tegnap este gerely voltam"

Ez a szleng
A nyelvészetben jobbára azokat a kérészéletű új szavakat vagy régi szavaknak azokat az új jelentésváltozatait szokták szlengnek nevezni, amelyeket beszélők a hétköznapi élőbeszédben a tréfás hangulat keltése, a kifejezés színességének fokozása, az újszerűvel való játék öröme vagy a nyomaték kedvéért használnak.[1] Ez a felfogás a szlenget pusztán szókincsnek tekinti, olyan nyelvi részrendszernek, amelynek használatához szükség van egy bázisnyelvre is. (wikipedia.hu)
Több, mint három éve foglalkozik a magyar szleng kutatásával Parapatics Andrea, aki természetesen magyar nyelv és irodalom szakon végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, most pedig a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. A fiatal lány saját gyűjtéseit egészítette ki a fellelhető szavakkal, amelyek közül persze már jó néhány betöltötte a sokadik ikszet is, de akad olyan is, amely teljesen újonnan keletkezett. Sőt.

– Amióta leadtam a kéziratot, már annyi újabb kifejezés gyűlt össze, hogy akár egy újabb kötetet is meg tudnék velük tölteni – utalt a szlengek villámgyors alakulására a szerző. Viszont beismerte, hogy bár erről a témáról szólt annak idején a szakdolgozata, ő sem ismerte minden szó jelentését. - Amikor például meghallottam azt a kifejezést, hogy „tegnap este gerely voltam”, bizony én is csak pislogtam. Persze rögtön felvilágosítottak, hogy mit jelent (tényleg, mit is jelent? nézzék meg a szlengszótárban…) – mondta el a Hírextrának Parapatics.

A negyvenes menedzserek és a luvnyák

Ez mind nagyon izgalmas, de akkor ez a könyv egyenes lenyomata lenne a magyar szlengdivatnak? A kiadó szándéka szerint igen, ezért esett a szerző választása arra a kétezer szóra, ami végül is bekerült a kötetbe. Azokra esett ugyanis a választás, amiket a köznyelvben is használunk, és nem csak egy-egy szűk csoport, réteg ismeri a jelentését. Ahogyan Andrea megfogalmazta, a kötet kifejezéseit akár egy negyven éves menedzser is használja nap mint nap, azaz teljesen beépültek a köztudatba.

Egy kis ízelítő
Valszeg gyépés a bringa, mert nem vágja, hogy veréb a vidkarija a biszbaszában. (Minden bizonnyal szellemileg visszamaradott a lány, mert nem tudja, hogy rossz minőségű a videókártyája a számítógépében.)
Nézzük hát, hogy mely szlengek uralják a mai magyar nyelvet, és a legrégiebbektől kezdve egészen a legújabbakig, melyek a legdivatosabbak! Nem fognak azonban elalélni a szépségtől, ezt garantálhatom: legújabb trendek ugyanis a szexuális célzatú szlengeket részesíti előnyben, mindent a nemi szervektől a közösülés száz fajta szinonimájáig. Mert hát ugye mi például az angol nyelv a maga szerény „fuck you”-val és társaival, amikor mi magyarok legalább tízféleképpen tudjuk elküldeni a másik anyját a…

Persze a divat attól még divat, ami a köszönési formákban is erőteljesen megmutatkozik. Ha csak a „cs”-vel kezdődő remekeket nézzük, akkor is kidomborodik a magyar nyelv sokszínűsége. Csá csumi; ugyanez a végén még egy csával, aztán a csákány különböző kitenyésztett förtelmei; meg persze a csőváz, csőtészta és a többi „csöves” barátjuk. Meg még egy csomó, amit csak azért nem sorolunk most föl ezen a helyen, mert nem vállalkozott senki rá, hogy begépelje…

Cigány vagy alulexponált?

A köszönésnél azonban léteznek sokkal kényesebb szavak is, mondjuk ha valakinek valamely népcsoportba való tartozását akarjuk kifejezni. Itt van például ez az indokolatlan óvatossággal kezelt szó: cigány. Akár rasszizmus, akár cigányüldözés, de el kell ismerni, van néhány kifejezés erre is. Csapjuk föl hát a legújabb szlengszótárat, mégpedig kérem szépen a „Népnevek” bejegyzés alatt! Néhány szleng tehát a roma címszóra: alulexponált, c-kategóriás, dzsipponauta, kokeró, rézbőrű. Ez van. Mégpedig „Az Ékesszólás Kiskönyvtára” sorozat egyik kötetében – néhány sorral a csöves alatt.

Olvasóink biztosan tudják
Mert mi nem mindet. Mármint a következő szavak, kifejezések jelentését: voncsi, jaki, fülbi, cinnás, bönget, bláz, emília, güzül, háttal ül a moziban, musongat, péló, Tecsó.
A megfejtéseket nem várjuk, de szívesen vesszük...
Minden hasonló kifejezés hozzá tartozik ugyanis nyelvünkhöz, akár tetszik akár nem. Parapatics szerint attól még, hogy ezek sérthetnek egyes embereket, még léteznek és használjuk is őket. Tegyük hozzá: a szleng attól lesz szleng, hogy nem egy, nem két egyén használja. Azaz a magyar nyelv (amely egyébként gazdagságával adja magát az ilyen huncutságokra) lényegében a szlengre van kitalálva - na jó, mondjuk úgy, arra kiválóan alkalmas.

A szakemberek – nem csak a nyelvészek, hanem a szociológia tudományával foglalkozók is megszólalnak a témában – szerint ez van, nincs mit tenni. A szleng használatát ugyanis ma már egyszerre jellemzi az egyéniség kifejezésének vágya és a nyelvi divattá válás, a másoktól való elkülönülési szándék és a csoporton belüli összetartozás kifejezése – egyszóval minden létező megnyilatkozás. Ha felütjük találomra valamelyik oldalon ezt a Parapatics-féle Szlengszótárat (tegyük meg! Azt mondja, hogy: cinkes, cinnás, c-kategóriás, colos, combos, meg persze a kihagyhatatlan cumi – szerintem az olvasók is úgy vannak vele, ahogyan én: ki mit gondol a szavak mögé, annál nagyobb „szlengfelhasználó”) bizony nem tudjuk eldönteni, hogy egy-egy szó mikor keletkezett (vagyis mikor kapott új jelentést is). A szleng ugyanis állandóan hullámzik, egyszer az egyik, máskor a másik kifejezés kerül előtérbe, válik divatossá.

Vagy mondhatnám úgy is: cinkes, hogy éppen melyik vakernek lesz fasza a pályája és melyik lesz felejtős. Hihető…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását