2024. április 19. - Emma

Elutasított fellebbezés

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította a Forma-1-es McLaren-Mercedes fellebbezését és helybenhagyta a két héttel ezelőtt hozott döntést, miszerint Lewis Hamiltont, a csapat Belga Nagydíjon győztes brit pilótáját utólag a harmadik helyre sorol
2008. szeptember 23. kedd 19:50 - Hírextra
A spa-francorchamps-i pályán Hamilton ugyan ért elsőként a célba, de szabálytalan manőver miatt megfosztották győzelmétől, 25 másodperces büntetést kapott, így végül csak harmadik lett. A futamot így az eredetileg második helyen végzett a ferraris Felipe Massa nyerte.

A határozat értelmében négy futammal a zárás előtt Hamilton egy ponttal előzi meg Massát a vb-pontversenyben.

A 23 esztendős angol a versenybíró szerint szabálytalanul előzte meg két körrel a leintés előtt a finn Kimi Ra:ikkönent (Ferrari), levágva egy kanyart, ezáltal jogtalan előnyre tett szert. A rendezők a boxutcán való áthajtásra kötelezték volna, de mivel közben már leintették a futamot, 25 másodperces büntetést kapott, ezzel viszont a harmadik helyre csúszott vissza. A viadalt végül Massa nyerte, Ra:ikkönen pedig az esős pályán - miközben Hamiltonnal a győzelemért csatázott - kicsúszott a pályáról és a 18. lett.

A FIA utólag meghozott döntése szerint le lehet vágni a kanyart az ütközés elkerülése érdekében, ám az így megszerzett előnyt vissza kell adni úgy, hogy azonnal vissza kell engedni korábbi pozíciójába a megelőzött riválist. Az újabb támadást pedig csak a következő kanyar után szabad megindítani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását