2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ismét lesz sütőtökfesztivál

A tökpálinka mellé töklapcsánka jár, de lesz tökbólé is a tökös rétes mellé, valamint tökszobrászati parádé és töklökő, illetve sodrófahajító vetélkedő is a szeptember 20. és 21. között megrendezendő XI. Nemzetközi Sütőtökfesztiválon, amelynek programjár
2008. szeptember 16. kedd 15:30 - Hírextra
Forgács Barnabás, a minisztérium szakállamtitkára az MTI munkatársának elmondta, a rendezvényt anyagilag is támogatja a tárca, hiszen az része az Új Magyarország Vidékfejlesztési programjának, amelynek keretében augusztustól októberig 150-160 falunapot tartanak országszerte. Különösen felkarolják a helyi kezdeményezéseket, rendezvényeket, fesztiválokat, valamint a régiókra jellemző élelmiszerek és ételek bemutatóját.

Ezután Balogh József, a Szabolcs-Szatmár megyei község polgármestere számolt be a hétvégi rendezvény programjáról.

A gyerekeknek szól elsősorban a tökszínház és a sok tökös mese, és az aszfalt rajzverseny. Az ügyes kezűek a tököt szobrászati alapanyagként kezelhetik.

A legnagyobb tökök versenye mellett a legigazibb nagydobosi sütőtök címért is lehet vetélkedni, és a helyi porták is versenyeznek majd, hogy melyik a "legtökösebb."
A
 tökből számos étel- és italfajta készíthető, például a pálinka és a lekvár igazi különlegességnek ígérkezik. Ezek mind megkóstolhatók és megvásárolhatók a rendezvényen.

Először szervezik meg a Tökös Motorosok Nagydobosi Találkozóját, amelyre minden motorost várnak, az ország határain innen és túl. Szeptember 21-én a Vásárosnamény felőli községtáblánál rendőrök vezetik fel majd a motorosokat a fesztivál területére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását