2024. március 29. - Auguszta

Számos közlekedési téma a Kabinet előtt

A taxizás hatósági árával, a BKV tanácsadói szerződéseivel, a Rác Sikló projekt helyzetével, a tehergépkocsik közlekedésének korlátozásával, az útfelújítási programmal, a parkolási övezetek bővítésével, kórházi beruházásokkal és milliárdos ingatlaneladáss
2008. szeptember 15. hétfő 20:20 - Hírextra
Tájékoztatásuk szerint a taxisok által szorgalmazott tarifaemelési javaslat második alkalommal kerül a városvezetés elé. Legutóbb a kabinet a díjemelés mértékének fogyasztóvédelmi egyeztetését igényelte. A nyolc éve változatlan, napközbeni 300 forintos alapdíjat a taxisok 500 forintra, a 240 forintos kilométerdíjat 260 forintra, a 60 forintos várakozási díjat pedig 86 forintra emelnék. A Gazdasági Versenyhivatal - hangsúlyozva, hogy a jelenlegi tarifákban még vannak lehetőségek - a budapesti taxizás átfogó újraszabályozását szorgalmazza.

Egy hivatali javaslatra több mint 200 millió forintot fordítanának 10-10 traffipax és gépkocsi vásárlására, hogy a közterület-felügyelők januártól mérhessék a fővárosban a járművek sebességét.

A BKV 2006-ban 26 tanácsadói szerződésre 354 millió forintot fizetett ki. A tanácsadói szerződések értéke 2007 januárja és ez év márciusa között több mint 3 milliárd forint volt. Tavaly 600 millió forint körül, az idén pedig 200 millió forint körül fizetett a cég tanácsadásokra.

Újrakötik a Rác fürdőtől a Gellért-hegyre vezető siklóépítés szerződését, ami alapján tavaly szeptemberig kellett volna építési engedélyt szerezni a 2004-ben indult beruházáshoz. A javaslat szerint további egy évet biztosítanak az építési engedély megszerzésére.

A Budapest teherforgalmi stratégiájával foglalkozó előterjesztés egyebek közt rögzíti, hogy az M0-ás északi szakasza és a Megyeri híd átadása után januártól tovább korlátoznák a teherautók közlekedését a fővárosban. Az anyag jelzi, hogy szeptember 15-től online módon is igényelhetnének behajtási engedélyeket.

A kerületek által szorgalmazott újabb parkolási díjfizetési övezeteket, illetve a tarifák emelési javaslatát csak részben támogatja a városvezetés. A kabinet elé kerül a főváros parkolási cégének azon javaslata, hogy a pótdíj 5 napon túli befizetés esetén az adott helyen érvényes egyórás várakozási díj harmincszorosa legyen. A főváros parkolási cége kezdeményezi a pesti alsó rakparton lévő 130 ingyenes parkolóhely megszüntetését.

A 2008 és 2010 közötti útfelújítási program módosítása szerint ahhoz, hogy a következő két évben várható 3-3 milliárd forint állami támogatást teljesen felhasználhassák, a fővárosi önrészt 4,5-4,5 milliárd forintra kell emelni.

A kabinet álláspontjának ismeretében hoz majd végleges döntést a Fővárosi Közgyűlés a hó végén e mintegy félszáz előterjesztésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását