2024. március 29. - Auguszta

Gyurcsány is elítéli a szlovák nyilatkozatot

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint döbbenetes a szlovák oktatási miniszter csütörtöki, magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése; a kormányfő álláspontját pénteken este közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2008. szeptember 13. szombat 06:33 - Hírextra
"Megdöbbenéssel fogadtam Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter csütörtöki, magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentését " - fogalmazott a miniszterelnök. Mint írja, azért is érthetetlen számára a Szlovák Köztársaság oktatási miniszterének kijelentése, mert Szlovákia – Magyarországhoz hasonlóan – elfogadta és magára nézve kötelezőnek ismerte el az Európai Unió és az Európai Tanács kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó előírásait.

"Remélem, hogy hazánkhoz hasonlóan, Szlovákia is tiszteletben tartja a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó normákat és a jövőben hasonló nyilatkozatok nem kérdőjelezik meg Szlovákia elkötelezettségét a kisebbségi nyelvek használatát illetően" - olvasható a közleményben.

Sólyom László köztársasági elnök a szlovákiai Pöstyénben pénteken a visegrádi együttműködés államfői csúcsán azt mondta: "Tűrhetetlen azt mondani egy olyan országban, ahol tíz százalék magyar él, hogy ne használják az anyanyelvüket, amely alapvető emberi joguk, alkotmányos joguk, európai uniós érték és mindenféle nemzetközi szerződés által biztosított jog. Ez egy tökéletes meg nem értése egy soknemzetiségű országnak".

Szlovákiában egy felmérés szerint a tizenöt éves fiatalok több mint hatvan százaléka úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ezt kommentálva Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter csütörtökön a parlamentben azt mondta, hogy "van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását