Belföld

Tisztújítás az SZDSZ választmányában

Újabb két évre Németh Kálmánt, Szombathely szabad demokrata alpolgármesterét választották meg az SZDSZ Vas megyei választmányának élére - ezt a posztján megerősített megyei elnök jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Szombathelyen.

A múlt pénteken Fodor Gábor pártelnök jelenlétében megtartott megyei választmányi ülésen négy alelnököt is választott a 17 fős testület, Tóth Róbert, Stangl Sándor, Vargha Károly és Feiszt György személyében. A párt országos tanácsába újabb két évre Tompa Lászlót delegálta – tájékoztatott a tisztújítás eredményéről Németh Kálmán.

Szavai szerint az SZDSZ a most megválasztott vezetéssel indul majd neki az európai parlamenti választásoknak, reményei szerint 2010-ben az országgyűlési választásoknak, ugyanazon év őszén pedig az önkormányzati választásoknak is.

"Az európai parlamenti választásokon Vas megyében 7-8 százalékos támogatottságot kívánunk elérni, az országgyűlési választáson pedig a 6-6,5 százalékos támogatottság megszerzése, valamint a legalább egy országgyűlési képviselői mandátum megtartása a cél" – szögezte le Németh Kálmán.
Hozzáfűzte: a következő önkormányzati választáson azt szeretnék elérni, hogy a megye minden városában legyen legalább egy önkormányzati képviselőjük. Ennek érdekében a következő két évben javítani szeretnék Vas megyében pártjuk szervezettségét, így Szentgotthárdon és Vasváron is létre kívánnak hozni SZDSZ-csoportot.

A megyei választmány elnöke a sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva elmondta: pártjuk jelenlegi támogatottságát Szombathelyen 8-9 százalék körülire becsülik, míg a vidéki településeken ez az arány szerintük 4-5 százalék körül mozoghat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.