2024. április 18. - Andrea, Ilma

A matektudás legfontosabb tényezője az iskola előtti felkészítés

Hogy mit tud egy gyerek tízéves korára matematikából, az leginkább azon múlik, hogy mit hozott otthonról, azaz az édesanyja milyen színvonalon tudott vele foglalkozni még az iskolára való felkészülés időszakában. Erre a megállapításra jutottak brit kutató
2008. szeptember 1. hétfő 16:50 - Hírextra
A Science című folyóiratban publikált tanulmány leszögezi, hogy több fontos befolyásoló tényező is mérhető volt a vizsgálat során: így vitathatatlan a jó iskolai előkészítés (óvoda), az alsó tagozatban megszerzett tudás, a szójátékok vagy a számolással kapcsolatos játékok szerepe, ám mindenképpen a jó "otthoni tanulási környezet" a döntő.

Edward Melhuish, a Londoni Egyetem professora vezette azt a felmérést, amelynek során a kutatók a vizsgálatban résztvevő gyerekek 3-4 éves korától követték végig fejlődésüket 10 éves korukig. A szülőkkel készült interjúkból leszűrték, hogy mennyit és hogyan foglalkoztak a gyerekekkel: mennyit olvastak nekik, mennyit énekeltek és játszottak számokkal, formákkal kapcsolatos játékokat.

Figyelembe vették a gyermek fejlődésére ható olyan tényezőket is, mint a gyermek neme, a szülők bevétele, foglalkozása és végzettsége.

"A végeredmény azt jelzi, hogy az otthoni tanulási környezet, valamint az iskola előtti foglalkozás és az alsótagozatos képzés hatása külön-külön mind jelentős hatással bírnak" - mondta a professzor, aki ugyanakkor kiemelte, hogy az anya képzettsége van a legnagyobb hatással a gyermek későbbi tudására.

Több példa mutatta, hogy az édesanya alacsonyabb képzettsége nagyobb befolyású volt, mint a jó tanulási környezet más tényezői, viszont nagyon kevés jólképzett anya, illetve szülő esetében fordult elő, hogy nem volt képes megteremteni gyermekének a jó tanulási környezetet.

A BBC hírszolgálata által bemutatott tanulmány a kínai példát hozta fel modellként, ahol komoly erőfeszítéseket tesznek az iskolába kerülés előtti fejlesztés színvonalának emelésére az ország gazdasági előrejutásának érdekében.

Melhuish professzor hangsúlyozta, hogy miközben az anya műveltségi színvonala és a család társadalmi-gazdasági helyzete kulcsfaktornak tekinthető a gyermek fejlődésében, a jó iskolai előkészítő (óvoda) és az alsó tagozatos képzés mindenképpen javíthat a szegény környezetből kikerülő gyermekek előmenetelén és életesélyein.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását