2024. május 9. - Gergely

A villanyoszlop állította meg őket

Elsodort egy fiatal nőt, továbbhajtott, majd villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Szatymazon szombatra virradóra; a gépkocsiban utazó öt fiatal elmenekült a helyszínről - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2008. augusztus 30. szombat 13:25 - Hírextra
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elsődleges adatok szerint a fiatalok hazafelé indultak Szegedre egy diszkóból, amikor Szatymazon autójuk tükrével elsodortak egy nőt. Segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak, de néhány méterrel arrébb egy villanyoszlop megállította az autót.

A nő, aki a balesetben csak könnyebben sérült meg, odament a fiatalokhoz, hogy felelősségre vonja őket, de azok elszaladtak - mondta a szóvivő.

A rendőrök a balesetet követő néhány órán belül mind az öt fiatal személyazonosságát megállapították és előállították őket. Az elsődleges vizsgálatok szerint a sofőr ittasan vezetett - mondta a szóvivő.

A helyszínelés ideje alatt autólopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. Kiderült, hogy a segítségnyújtás nélkül távozó autó sofőrje telefonált, így próbálta elterelni magáról a gyanút - közölte Szenti Szabolcs.

A Szegedi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A valótlan feljelentést tevő fiatalember ellen azonban hatóság félrevezetésének bűntette miatt is eljárás indulhat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását