2024. április 19. - Emma

A titokzatos lovagok imája

Az eretnekséggel vádolt templomos lovagrend vezetőinek 1307-ben pergamenre vetett imáját publikálta a L,Osservatore Romano című vatikáni napilap.
2008. augusztus 24. vasárnap 15:37 - Hírextra
A IV. (Szép) Fülöp francia uralkodó börtönében írt imában a templomosok Szűz Máriához fohászkodnak. Szabaságért könyörögnek és azért, hogy Mária vezesse az igazság és a könyörületesség útjára a "vádaskodó hazugokat".

A szöveg a Vatikán titkos levéltárából került elő egy sor további dokumentummal együtt, amelyek a lap szerint mind azt bizonyítják, hogy a francia uralkodó alaptalanul vádolta meg a katonai rendet. "A tömlöcbe vetett templomos lovagok fohásza szenvedélyes költemény a fájdalomról, végtelen várakozásról, emésztő bánatról és a reményről" - írta a Vatikán lapjában Barbara Frale, a forrásokat gondozó levéltáros. "Nem helyhez és személyhez kötött mű, hanem a kétségbeesett ember lelkiállapotát kifejező univerzális ima, amelyet bárki elmondhat, ha nehéz helyzetbe kerül."

Történészek szerint Fülöp koholt vádakkal támadta a templomosokat, mert a rend vagyonát akarta megszerezni. Az elfogott lovagokból válogatott kínzásokkal próbált kipréselni beismerő vallomásokat.

A most feltárt források arra utalnak, hogy V. Kelemen pápa kezdetben hajlott arra, hogy feloldozza a rendfőnököket a vádak alól, és azt tervezte, hogy megreformálja a rendet - áll Frale cikkében. Később aztán Fülöp nyomására a francia származású pápa megváltoztatta a szándékát és 1312-ben feloszlatta a zarándokok védelmére 1118-ban Jeruzsálemben alakult lovagrendet.

Barbara Frale szerint a templomosok szervezete olyan volt, mint egy multinacionális vállalat, amelynek a szentföldi zarándokok volt a célcsoportja. A keresztes hadjáratokkal az ügyfélkör egyre bővült, és megnőtt a rend katonai és gazdasági ereje.

Még kezdetleges bankrendszert is működtettek egész Európára kiterjedő fiókhálózattal. A XIII. század végén az európai keresztények kiszorultak a Szentföldről, és a templomosok szembekerültek a világi hatalmakkal. Végül az Angliával vívott háborúit a templomosoktól felvett hitelekből finanszírozó Fülöp számolt le velük, aki a kölcsön törlesztése helyett a koncepciós per eszközét választotta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását